Az MTV Icon eredetileg egy amerikai kezdeményezés: a tengerentúlon a kétezres évek elején futott sorozatban Janet Jackson (2001), az Aerosmith (2002), a Metallica (2003) és a Cure (2004) életművét ünneplő esteken mai előadók tisztelegtek a nagy elődök híres számainak feldolgozásával. A magyar változatot 2008-ban indították és rögtön jól bele is húztak a szervezők: egy nyár alatt három show-t is lezavartak a Balaton partján. A végeredmény persze amúgy jó magyarosan felemás lett, de szerencsére akadt néhány szellemesebb momentum is. 
 
A három műsor közül alighanem az LGT dalait feldolgozó együtteseké volt a legnehezebb feladvány, és összességében itt érződött a legjobban az előadókon, hogy méltóképpen szeretnének nyúlni Presser Gáborék örökségéhez. Más szempontból viszont könnyű volt a feladatuk, lévén az alapanyagra itt egyáltalán nem lehetett panasz, az LGT-életműből mindenki talált saját szájízének megfelelő átdolgozandó szerzeményt, és végül senkinek sem kellett szégyenkeznie a végeredmény miatt. A siófoki koncerten minden fellépő két-két számot játszott el, de ahogy a magyar MTV-ben látható tévéverzióba is csak egy-egy dal került be mindenkitől, a stúdiólemezre is csak egy-egy feldolgozás jutott minden előadótól. 
 
Volt, aki nagyobb tisztelettel nyúlt az eredeti dalokhoz, de azért javarészt mindenki hozzáadta saját egyéniségét a választott számhoz, és a rá jellemző egyedi zenei stílusban igyekezett megfelelni a kihívásnak. A közreműködésre felkért együttesek zöme maga is gitáralapú zenét játszik, így az nem derült ki, hogy mire lennének képesek az LGT stílusától radikálisabban eltérő előadók. Kivétel azért akadt, ráadásul a PASO és a Barabás Lőrinc Eklektric be is bizonyította, hogy ha jó kezekbe kerülnek a dalok, akkor stílustól függetlenül izgalmas lesz a végeredmény – a két legérdekesebb feldolgozás nekik köszönhető a lemezen. Az előbbi zenekar testhezálló feladatot vállalt az eleve reggae alapra íródott Mindenki másképp csinálja ska verzióba való átültetésével, az utóbbi pedig az Embertelen dal belassult hiphop-dzsessz verziójával szerepel a korongon.  
 
A projekt kakukktojása Kovács Kati, aki nem a mai zenei generáció képviselője, hanem Presserék kortársa, sőt a Locomotiv GT zenészeivel két lemezt is készített annak idején – ő már a hetvenes években is énekelte a Szólj rám, ha hangosan énekelek című slágert (sőt az ő verziója hamarabb jelent meg 1974-es albumán, mint a Mindig magasabbra című 1975-ös LGT-nagylemezen publikált változat), és noha mostani előadása zeneileg nem nyújt sok pluszt, nem is lóg ki az összeállításból. Varga Zsuzsa elektro-pop köntösbe öltöztette a Síneken című szerzeményt, és az Ő még csak most 14 is masszív elektronikus alapokat kapott a Kaukázus előadásában (meg némi plusz szöveget is). Lovasi András és Leskovics Gábor duettben, Szabó Attila hegedű- és mandolinkíséretével adja elő a Ha a csend beszélni tudna című dalt, Frenk pedig zongorás „önduettet” készített az Egy elkésett dalból. A lemez második fele a lendületes szerzeményeké: Jamie Winchester és Hrutka Róbert dögös feldolgozását az I Love You Friscóból (az Ülök a járdán még Amerikában rögzített 1974-es verziójából) a Heaven Street Seven (Annyi mindent nem szerettem még), majd a Stereomilk jól sikerült próbálkozása követi (A rádió – Kovács Kati közreműködésével!), de simán átment a vizsgán a Belmondo (Szentimentális „rakenroll”) és a Kowalsky meg a Vega is (Gyere, gyere ki a hegyoldalba).