A Filmklik.hu video-on-demand portál a jubileumi 40. Magyar Filmszemle alatt is megrendezi a már tavaly is nagy sikernek örvendett akcióját, melynek során a fesztiválon résztvevő alkotások közül számosat elérhetővé tesz az interneten keresztül.
A kiválasztott Szemle-filmeknek a www.filmklik.hu oldalon való megtekintése a közönség számára ingyenes. A videofile-ok nem tölthetőek le, kizárólag stream-technikával nézhetőek (ez tulajdonképpen on-line sugárzást jelent).
Az oldalon látható összesen közel ötven alkotás túlnyomórészt dokumentum- és kisjátékfilmekből (a verseny- és a bemutató, információs szekcióból egyaránt) tevődik össze, de idén már szerepelnek a kínálatban közöttük nagyjátékfilmek is.
A program részét képezi többek közt Jeles András Párhuzamos halálrajzok, Papp Gábor Zsigmond Kémek a porfészekben, Kisfaludy András Az Ormánság senkié se, Hajdú Eszter A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció, valamint Gát György A kis Vuk című filmje is. Az on-line fesztivál a szemlével párhuzamosan, azaz január 27. és február 3. között zajlik.
A tavalyi akció a Filmklik.hu történetének legsikeresebb rendezvénye volt, bizonyítva, hogy a digitális forgalmazás fontos hiánypótló lehetőség a fesztiválokra személyesen el nem jutó, de érdeklődő közönség számára.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek