Aki egyszer látta, talán sosem felejti Henry Selick 1993-as, azóta kultbábfilmmé nőtt Karácsonyi lidércnyomását. Alkotótársa akkor a monstrummester Tim Burton volt, akinek közreműködésével a legcifrább elemekből összerakott rémmese kerekedett.
Sikerét Selick azóta sem volt képes überelni, partnert azonban ismét a megfelelő polcról választott, amikor úgy döntött, hogy egy Neil Gaiman- (Csillagpor) adaptációt álmodik vászonra. Az új bűvös-bájos mese hőse Coraline, a magányos kislány, akit karakán édesanyja és bogaras apja egyaránt levegőnek néznek. Miután a család új házba költözik, Coraline hamar talál magának unaloműzőt, ugyanis az egyik szobában bezárt rejtekajtóra bukkan. Egyik éjjel át is jut rajta egy eszményi tükörvilágba, ahol minden a megszokott dolgok idilli másolata: a szülők kedvesek és figyelmesek, a kertben bűvös virágok nőnek és mindig játékidő van. Coraline számára pár éjszakai kirándulás után egyre csábítóbbá válik, hogy a túloldalon maradjon, de a tökéletes tükörkép lassan torzulni kezd és a kislány rájön, komoly veszély fenyegeti.
Gaiman és Selick közös munkája nyomán varázslatos univerzum keletkezett, melyben agyonvakolt nyugdíjas primadonnákkal, potrohos, cérnalábú artistával, cirkuszi ugróegerekkel és girhes testű mágikus kandúrral egyaránt találkozunk. Selick lenyűgöző csomagolást ad a gyermeki boldogságról, vagy éppen boldogtalanságról szóló finom szövésű mesének, filmjének szürrealizmusa révén pedig helyenként joggal érezhetjük úgy, hogy egy vérbeli Lynch-film matinéverziójába csöppentünk.
Gaiman és Selick közös munkája nyomán varázslatos univerzum keletkezett, melyben agyonvakolt nyugdíjas primadonnákkal, potrohos, cérnalábú artistával, cirkuszi ugróegerekkel és girhes testű mágikus kandúrral egyaránt találkozunk. Selick lenyűgöző csomagolást ad a gyermeki boldogságról, vagy éppen boldogtalanságról szóló finom szövésű mesének, filmjének szürrealizmusa révén pedig helyenként joggal érezhetjük úgy, hogy egy vérbeli Lynch-film matinéverziójába csöppentünk.
Coraline
amerikai animációs film, 90 perc, 2009
Egy kislány egy ajtón keresztül egy eleinte vonzó, majd rendkívül veszélyes párhuzamos valóságba kerül. A Karácsonyi lidércnyomás rendezőjének filmje.
rendező:
Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2009. március 12.
Bemutató: 2009. március 12.
Műsoron a TV-ben

2012.05.27., vasárnap, 16:50
2012.06.08., péntek, 07:45
2012.06.08., péntek, 16:35

2012.05.28., hétfő, 16:50
2012.06.09., szombat, 07:45
2012.06.09., szombat, 16:35
Linkek
Kapcsolódó cikkek
10 komment|Szólj hozzá!
én még nem láttam hol lehet megnézni??jó minőégben..:S
lexy..:)
|
2011-09-04 15:27:07
A film szörnyű. Átsüt rajta az igyekezet, hogy hogyan adjunk munkát 35 millióért 18 hónapra egy hatalmas amúgy munkanélküli stop-motion technikás csapatnak. Minden egyes pozitívan kritizálónak és pl. a Golden Globe jelölésnek csak az az érdeke, hogy ez a szegmens ne szűnjön meg. De lehet ezt emészthetőbb képi világgal, kevesebb csonkolással és nem bunkó mellékszereplőkkel is.
buksi
|
2010-01-24 18:05:48
Szerintem állati jó film..:) Kicsit kemény ez a szemet varrunk dolog, de egyedi a történet és hiába rajzfilm, akkor is félős egy kicsit..:) Ajánlani tudom..:)
Susi
|
2009-10-07 20:32:37
Új hozzászólás
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek

















