Ilyen szakembergárdával felvértezve egy-két erősebb dal előre borítékolható volt, de az immár 55 éves énekesnő lemeze ennél valamivel többet is tartogat a közönség számára. A nyitódal, a Scumfrog műhelyéből kikerült High And Mighty remek progresszív house-ba oltott popja meggyőző indítás, Cyndi hangját hallva pedig ember nem mondaná meg valódi korát. A következő szám, az Into The Nightlife mondjuk a kilencvenes évek eurodance és hi-NRG kliséit hozza, ami kevésbé hiányzott, de ezt rögtön feledteti a Basement Jaxx-szel készített lassú tempójú Rocking Chair, ami a duó lemezéről sem lógna le: ötlethegyek szépen illeszkedő énektémával – klassz modern popzene. A DJ Emz produceri segédletével készült Lyfe is egy lassabb hiphop/R&B/pop keverék, ami inkább az énekesnő teljesítménye miatt emlékezetes. Az album központi száma az első kislemezdal: a Same Ol’ Story – melynek maxijára a dalt jegyző Richard Morel mellett Ralphi Rosario is készített remixet – egy igazi együtténeklős dance himnusz nagy adag kilencvenes évek nosztalgiával, miáltal a gay partik újabb kihagyhatatlan kellékkel gazdagodtak. Morel még két számot írt a lemezre (Raging Storm, Set Your Heart), de ezek kevésbé emlékezetesek. Igazából az album a második félidőre kissé megfárad, sem a Dragonette-féle Grab A Hold, sem a záró Axwell-szerzemény, a Rain On Me nem nyújt különösebb élményt, de persze szégyenkezni sem kell miattuk. Annyi biztos, hogy a Bring Ya To The Brink, mint visszatérő album, megállja a helyét, és épp elég izgalmas dalt tartalmaz ahhoz, hogy érdemes legyen meghallgatni.