A világhírű francia színésznőt, Isabelle Huppert-t választották meg a 2009-es Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál zsűrielnökének.
A Köszi a csokit! és A zongoratanárnő sztárja a poszton Sean Pennt váltja, aki 2008-ban elnökölt a 61. Cannes-i Fesztivál nemzetközi zsűrijében. Mint az köztudott, ez a zsűri ítéli oda a neves Arany Pálmát a legjobb filmnek.
A színésznő úgy nyilatkozott, hogy „nagyon boldog és nagyon büszke”, amiért ilyen magas pozícióban vehet részt a májusi filmes eseményen. Huppert egyébként korábban már kétszer is elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat a dél-francia filmes mustrán: 1978-ban a Violette Noziere című Claude Chabrol-krimiért, 2001-ben pedig Michael Haneke A zongoratanárnő című művéért.
A fesztivál 62 éves történetében a francia színésznő mindössze a negyedik nő, aki elnökölheti a mustra nemzetközi zsűrijét. Huppert ezelőtt kétszer már volt tagja a neves ítélőtestületnek, de elnöke most lesz először.
„Már régi viszony fűz Cannes-hoz, és ez a következő találkozásunk csak még határozottabban megerősíti a fesztiválhoz, s így az egész globális filmvilághoz kötődő szerelmemet” – mondta az újdonsült zsűrielnök.
Thierry Fremaux, a fesztivál művészeti igazgatója úgy nyilatkozott az AFP hírügynökségnek, hogy Huppert kinevezésével olyasvalaki előtt akarnak tisztelegni, aki „népszerűségét gyakran állítja a művészi filmezés szolgálatába, és aki fiatal filmesekkel és csodálatra méltó külföldi rendezőkkel is szívesen dolgozik”.
Az 55 éves Isabelle Huppert-t egyébként – akinek pályája csaknem négy évtizedet ölel fel – korábban olyan filmekben láthattuk, mint a Hálószobaablak, az Ördögök, a Bovaryné, az Amatőr, A szertartás, a Senki többet, a Köszi a csokit!, A zongoratanárnő, a 8 nő és a Farkasok ideje. Összesen 14 olyan moziban szerepelt, amit vetítettek a cannes-i fesztivál versenyprogramjaiban. A 62. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált 2009. május 13. és 24. között rendezik meg.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek