Seal 1990-ben tűnt fel: ő volt a hang Adamski Killer című acid-house slágerében. A szenvedélyes előadásmódú énekes gyorsan és ügyesen használta ki berobbanásának lendületét: egy éven belül már a legnépszerűbb szólóelőadók közé lépett címnélküli, izgalmas poplemezével. A Crazy, Future Love Paradise és The Beginning című slágereket fiadzó, Trevorn Horn producerrel (Art Of Noise, Frankie Goes To Hollywood stb.) és a Guy Sigsworth hangmérnökkel (Björk, Madonna, Imogen Heap és Alanis Morissette későbbi segédjével) készített 1991-es-es album hangzása még elég széles stíluspalettát ölelt fel, de a három-, négy-, majd ötéves szünetekkel érkező további sorlemezek (melyek között érdekes módon még két további címnélküli korong is akadt) többnyire már a nyugis, simogató soul-pop kategóriát erősítették. Seal lényegében a Grammy-esővel díjazott 1995-ös Kiss From A Rose című világslágere óta megbízhatóan és – már amennyire egy topmodell feleség, Heidi Klum mellett lehet – visszahúzódva, szerényen dolgozva készíti lemezeit, melyekkel könnyedén tartja pozícióját a kommersz angol soul mezőny férfi szekciójának élén. 
 
Seal a legutóbbi albumával, a 2007-es Systemmel – melyhez társszerző-producernek a Confessions On A Dance Floor című Madonna-sikerlemez révén a legfelső ligába emelkedő Stuart Price-t (Jacques Lu Cont, Les Rythmes Digitales, Zoot Woman stb.) vette maga mellé – megpróbált kilépni kereteiből, ám a house-os pályakezdésére visszakacsintó, mégis inkább koktélpartis, szoft-diszkós hangulatú anyaggal nem igazán aratott sikert. Így aztán az ő esetében meglepő gyorsasággal készítette el ezt a karriermentőnek szánt kiadványt, melyen biztonsági játékként visszakanyarodott a jól bevált soul kategóriához, és a műfaj klasszikusnál is klasszikusabb slágereiből (A Change Is Gonna Come, I Can’t Stand The Rain, It’s A Man’s Man’s Man’s World, If You Don’t Know Me By Now, Knock On Wood, Stand By Me. People Get Ready stb.) állított össze tuti programot. 
 
Sztenderdekre épülő feldolgozáslemezt kiadni szinte mindig kifizetődő, pláne ha nem összecsapott, hanem jól szerkesztett, míves produkcióról van szó, mely ugyan többnyire hűen követi az eredetiket, de mégis kap egy egységes hangulatot. A Soul esetében minden korábbinál nyilvánvalóbbá válik, hogy Seal hangja, előadásmódja tökéletesen illik a címben jelzett műfajhoz, a hangszerelést jegyző David Foster popzenei csúcsproducer (Madonna, Whitney Houston, Cher, Destiny’s Child, Michael Jackson stb.) pedig biztos kézzel vezényelte le a felvételeket. Al Green, Curtis Mayfield, Otis Redding, Sam Cooke, James Brown slágerei Sealnek is jól állnak (az eredetik rajongói ugyanúgy élvezhetik ezeket az átiratokat, mint a Prince- és Lenny Kravitz-féle hangulatok kedvelői), sőt a produkció sikerültségét jelzi, hogy nemhogy semmi nem lóg ki a lemezegységből, de még a túl nagy slágerek esetében sem érezzük azt, hogy „tessék, készült egy újabb felesleges feldolgozás”.