Az Egy fiúról és Az arany iránytű direktora, Chris Weitz fogja megrendezni az Alkonyat című tinivámpíros sikerfilm második részét, a New Moont.
A bejelentés azt követően érkezett, hogy a múlt héten Catherine Hardwicke, az első rész rendezője közölte, hogy időszűke miatt nem tudja levezényelni a Stephenie Meyer-regényadaptáció második darabját. A könyv- és a filmsorozat második részében a Bella nevű főhősnő a vámpír Edward mellett új szívszerelmet talál magának, akiről azonban kiderül, hogy farkasember.
„Megtiszteltetésnek érzem, hogy rám bízták a New Moon munkálatainak irányítását, és én vihetem el a művet a könyv lapjairól a nagyvászonra” – nyilatkozta Weitz, aki szerint egyébként semmiképpen sem szabad félvállról vennie az új feladatot.
„Mindent megteszek, hogy egy gyönyörű filmalkotást hozzak létre. Annak a rendkívüli világnak, amit Stephenie megalkotott, több millió rajongója van. Az tehát elsősorban a kötelességem, hogy minél inkább megőrizzem a kedvükért az eredeti karaktereket, motívumokat és a sztorit, amit megszerettek” – tette hozzá a rendező.
Az Alkonyat című romantikus-természetfeletti történet egy középiskolás lányról szól, aki beleszeret egy vámpírfiúba. A film az Egyesült Államokban hatalmas box office-siker volt, és a gyártó Summit Entertainment azt reméli, hogy a folytatással már 2009 végén vagy 2010 elején tovább tarolhatnak. Hazánkban a film nem aratott olyan átütő sikert (habár a könyv változatnak nálunk is rengeteg rajongója van): bemutatásának hetében a hatodik helyen nyitott a budapesti jegybevételi toplistán, ahol a jelenlegi adatok szerint is csak a negyedik helyet foglalja el.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek