Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Új lemezt készítene a KISS
|
A hetvenes évek népszerű glam-rockerei belefáradtak a turnézásba, és feladva korábbi terveiket új lemez készítésén gondolkoznak.
Gene Simmons, a KISS basszistája az elmúlt hónapokban többször is hangoztatta, hogy a  zeneipar jelenlegi állapota mellett a zenekarnak nincs szándékában soha többé új lemezt  készíteni. Az együttes ennek ellenére egész évben aktív volt, tavasz elején világkörüli turnéra indult, és több nagy rockfesztiválon is jelentős sikerrel koncertezett. A hamarosan Európába is elérő rockerek mostanra meggondolták magukat, és már egy új album elkészítésén törik a fejüket. 
 
"Elképzelhető, hogy mégis lesz új KISS-lemez valamikor. Eddig nem érdekelt az ötlet, de most már sokkal nyitottabb vagyok az új anyag felvételére. Eddig úgy gondoltam, tökéletesen megfelelő lenne, ha a KISS megmaradna egy múltidéző zenekarnak, és saját örökségéből élne, a koncertjeinken eljátszanánk egy best of programot és hasonlók. A legújabb felállás, Tommy Thayerrel és Eric Singerrel azonban olyan jónak, erősnek mutatkozott, hogy érdekes lenne megnézni, hogyan teljesítünk a stúdióban. Ha valóban stúdióba vonulunk, akkor a hetvenes évek stílusában készítünk új lemezt, egy igazi, klasszikus KISS-albumot" - jelentette ki Paul Stanley frontember. 
 
 
NME
2008.11.18
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.