Akárcsak a Halálbiztos, ez a film is tiszteletadás a hatvanas-hetvenes évek olcsó, de élvezetes fércmunkái előtt, amelyeken generációk nőttek fel - és ez is egy rendkívül jól eltalált és kivitelezett stílusgyakorlat. Ezúttal azonban zombikról van szó, pontosabban a régi zombifilmek összes kliséjéről és izgalmáról. És mi kell ehhez? Egy titokzatos kór, amely rothadó húskupaccá változtatja az embereket, akik - vagy amik? - aztán zsákmányt keresve csoszognak fel-alá, könnyű célpontot nyújtva a maradék túlélőnek. És kell néhány igazi hős, akikről persze elsőre nem látszik, hogy mire is képesek - és pont ilyen Cherry, a szomorú sztriptíztáncosnő, akinek a lábával furcsa dolgok történnek, és a pasija, Wray, akiről furcsa történetek keringenek.
 
Ők ketten egy alkalmi harcosokból verbuválódott furcsa csapat élére állnak, és felveszik a harcot a tántorgó élőhalottakkal, illetve fény derül arra is, hogy kik és miért szabadították a kórt az emberiségre - és egy remek barbecue-recept is elkészül. Persze mindebből egy másodpercet sem szabad komolyan venni, hiába fröcsög a vér és még sok minden más, mert ismét kiderül, hogy Rodrigueznek - aki ismét vagy tucatnyi feladatot vállalt magára a rendezéstől a vágáson át a filmzenéig - remek humora van. Marley Shelton karaktere például a film jelentős részét úgy játssza el, hogy mindkét kezét érzéstelenítővel fecskendezték teli, de a „géppuskaláb” kifejezés is egészen új értelmet kap. Talán az egyetlen zavaró tényező maga Quentin Tarantino, aki itt is a színészkedéssel kacérkodik, de nagyon nem megy neki.
 
Forrás: Est.Tv Magazin