Titusz (vagy ahogy a borítón szerepel: T2S) a Carbonfools esetében tulajdonképpen azokat a furcsa, átlagostól eltérő zenéket állítja példának, amelyeket Harmadik fül és Shockadelica című ráadióműsoraiban is előszeretettel játszik. Ez leginkább garázs-rock és electro-pop keveréke, exotica, breakbeat, némi elektronika hozzáadásával, ez utóbbiból is főleg a dilis 8-bites, C-64 hangzást előnyben részesítve, mindezt pedig a pszichedélia savfürdőjébe mártva. A vendégénekesekkel (Szűcs Krisztián – HS7, Újvári Péter – UP, Gáspár Kornél – Új Látásmód Fúzió) rögzített 2004-es albumot elkövető zenésztársaság az elmúlt négy évben csak egy ponton változott, de az nagyon fontos pont: 2006-ban belépett egy állandó énekes Fehér Balázs (PopModel) személyében, akinek remek angolságú előadásmódja már rögtön az első dalban, a lemezt Ian Brown-os hangulattal nyitó Carbonfreakben meggyőzi a hallgatót. Az így kibővült csapat mindenképp összefogottabb, ütősebb lett, erre a legjobb példa a régi nagy sláger, a Mosquito vezérmotívumát is tartalmazó Pony című szerzemény: ez egy súlyos, punkba hajló, haladós rockdal, amibe sikerült átmenteniük a Mosquito lényegét, így azt már nem kell századszor is eljátszaniuk a koncerteken. A rákövetkező The Line máris teljesen más világ, electro-popként indul, de folyamatosan épül, erősödik, míg eljut a rockig – ezt a szerzeményt egy jól eltalált videoklip formájában már korábban közreadták. A másik klipdal, a Furilla elejétől végéig egy döngölős-húzós electro-rock darab. A C-64-es felvezetéssel induló But She a váltás után magabiztosan guruló basszusával, lüktető ska gitárjával és az énekes remek előadásával válik emlékezetes darabbá, de a Coil-féle Teenage Lightning témáját továbbgondoló, blues gitáros Mountains is ott van a Szénhülyék legjobb munkái között. 
 
Összességében a Carbon Heart egy érett, jól megcsinált, ráadásul igen slágeres anyag, ami az eddigi rajongóknak biztosan tetszeni fog, de az énekes személye minden bizonnyal olyanokat is megérint majd, akik eddig nem figyeltek fel a zenekarra.