Nincs nő, nincs írás (503.)
|
Barátok közt 503. október 13-ig
Esküszöm, most rövid leszek. No, nem is a pofázás miatt, inkább mert nem tudok miről írni. Az van, hogy az RTL kitalálta a 25 perces reklámblokkot Straub Dezső bácsival, vagy a matyizó celebek miatt éppen, de az előre beállított 40 percbe nem fér belé a kétszer tízperces sorozat. Sajnálom, nem vagyok hajlandó naponta állítgatni az intervallumot, mert hol a kezdés csúszik, hol a reklámok híznak, én meg képtelen vagyok ezt racionálisan követni. A héten tehát nettó kábé félórányi anyagot rögzítettem 20.52 és 21.36 között, de volt, hogy egy egész részt sikerült fölvennem.
Akkor elmondom, mit láttam, illetve következtettem. Mivel Klaudia nem jut közelebb a megfejtéshez, úgy határoz, hogy blöffölni fog, hátha kiugrasztja a nyulat a bokorból. Így is tesz, ugyanis elérkezik a várva várt Berényi-buli, ami, ahhoz képest, hogy hónapok óta szervezik, egy szimpla házibuli, de annak is szar. Itt hívja félre Miklóst Klau, és fenyegeti meg, hogy mindent elmond Nórának az Erik-Kristóf incidensről, ha nem mond le Zsuzsa részéről, én meg azon gondolkodom, hogy tudnék még pár nevet ebbe a mondatba belecsempészni, hogy jó legyen. De nem csak ez a parti a konfliktusok forrása ám. Vilmosék környékén még mindig Gézáék esküvője veri a port, amit most Terike házhoz rendelt kalapja tett szórakoztatóbbá. Magdus szerint illetlenség túlöltözni a menyasszonyt (amivel szerintem elismerte, hogy az ósdi esküvői ruha mégis csak ergyaság), de váratlanul támogatást kap Klaudiától, aki szintén beszáll egy kölcsönkalappal. Na, avval lesz bonyodalom, szerintem. A sokat szajkózott tortával is van valami, de ezt a részt pontosan nem tudtam összerakni a meglévő információkból. Azt viszont igen, hogy Linda véletlenül meglát egy szerződést Zsolt szekrényében, és a raktár felől kezd érdeklődni Zsófinál, aki dörzsölten leszereli a tinit. Zsolti viszont úgy dönt, kigurul a telephelyre és felméri a terepet, de Botond sem szeretne lebukni például egy raktárba szervezett iskolai buli miatt. Érdekes, hogy míg a múlt héten egy prosperáló üzletmenetről esett szó, most az derült ki, hogy az autó biznisz még csak beindulóban van. Remélem, mire fontos lesz, eldöntik majd, hogy is legyen. Miklós Klaudia megölésével bízza meg Alexet, elég határozott szándékkal, de természetesen, senki, még Klaudia sem gondolja komolyan a gyorsan kiszivárgó megbízás valódiságát. Pedig, ha látták volna Miki arcát!
 
Bár nyilván Alexet megbízni evvel a feladattal csak vicc lehet. Mi volt még… mi volt még… Igen. Megérkezik a mindjárt kezdődő esküvőre Kinga apja, aki szokatlanul nagy csomaggal állít be az egyéjszakás eseményhez képest. Kiderül, hogy Kinga-anyu elhagyta őt, amiben mindkettejüknek volt éppen elég szerepe, a lényeg, hogy Frici bátyánk marad még egy ideig, ami nem baj, mert konfliktusforrás, másrészt meg jó arc. Gézát azért feszélyezi, hogy a reggeli dugásnál Frici kávéval áll az ágy előtt. Mindenesetre Magdi rászabadítja Terkát Frici uramra, addig se kavarogjon az esküvő körül. Imre személye is kavar egy kis vihart, ugyanis Géza őt választja tanújának, ami Magdolna szerint több mint udvariatlanság a rokon Botonddal szemben, pedig ő is így akarja. A feszülés nem szül eredményt, Imi marad, még ha szomorúan is, ugyanis Tilda „véletlenül” elárulja neki, hogy Kingának lesújtó véleménye volt egykor az ágyban nyújtott teljesítményéről. Ezek után elég fura hangulatban telik a készülődés. Tildának valószínűleg az agyával töltötték meg a melleit, mégis lehet, jobb így. Miklós fura tervet ötöl ki, rajta kívül nem is érti senki. Elmegy Klaudiához, és bejelenti, hogy lemond Zsuzsa részéréről, de még így sem tudja meg, ki árulta el riválisának a féltve őrzött információkat. Persze megfenyegeti Eriket, biztos, ami biztos.
 
Így Miklós nyer két hetet (Zsuzsanna ugyanis ennyi ideig nyaral valahol, ügyvédtől távol), amíg Klaudia biztosan nem fogja Nórát felvilágosítani, most már csak a teendőket kell kitalálnia. Laci előtt elmélázik, hogy a leendő, illetve a nem ismert unokákkal kéne megszorongatnia Klaut, de László odafigyel a gyerek -, és családvédelemre. Mivel a forgatókönyvíróknak sem sikerül mit kitalálniuk, Miklós végül az orvosánál köt ki, hogy a fogamzásgátló és egyéb tabletták hatásmechanizmusáról érdeklődjön. A valóságérzékenység sohasem zavarta meg a drága szerkesztőket, így most is érdeklődve nézhetjük, amint a doktor úr tudományos alapossággal sorolja fel név szerint a különböző készítmények emberi szervezetre gyakorolt káros hatását, mintegy kioktatva Miklóst a méregkeverés bonyolult tudományára. Ennél a pontnál nekem és a gépemnek is elege lett a heti dózisból, remélem, a jövő hétre már beállítják rendesen a sorozat egyenletes lélegzését, és többet tudok a vizuális tényekre hagyatkozni, mint legutóbb.
háopépé
2008.10.17
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
18:15
A ház
szlovák-cseh filmdráma, 2011
18:35
19:05
Kemping
francia vígjáték, 2006
20:00
Gyilkosság nagyvonalakban 2.
amerikai filmdráma, 1995
20:00
Gyilkosságok péntek este
angol thriller, 1974 (feliratos)
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.