Nem is kovács az, aki nem tud egy tojást megpatkolni - Tojásművészeti kiállítás
Szűcs Orsolya, kiállítási asszisztens: A Siófoki Tojásművészeti Kiállítás azzal a céllal jött létre, hogy a tulajdonos hölgynek, Kovácsné Töreki Katalinnak, aki sokat járt külföldön és mindig hozott magával egy-egy darabot emlékbe, a közel kétezer darabos gyűjteményét bemutathassa. 14 évi gyűjtőmunka eredménye, ami itt látható.
2004-ben nyílt meg a kiállítás, melynek nagyobb része kifújt tojásból készült, - a zebrapinty tojástól a strucctojásig számos tojásfajta megtalálható- illetve iparművészeti alkotások, melyek zömében Magyarországon élő kézművesektől származnak. A legértékesebb darabok a Fabergé ékszertojások után-gyártott változatai.
- Hogyan csoportosították a kiállított tojásokat?
- Az első vitrinben Varga Istvánné mezőkövesdi kézműves hölgy alkotásai láthatók, melyek tyúk, kacsa és libatojások. Kézzel festett, akril festékkel, illetve áttört technikával készültek. Az áttört technika során először a nyers, kifújt tojáshéj felületére a mintát viasszal megírják, utána pedig, egy speciális fúróval -leginkább fogorvosi fúróval- áttörik a héját. Annak olyan magas fordulatszáma, hogy nem reped, nem pattan el a tojáshéj felülete.
Az Ausztráliában élő emu tojásának az a specialitása, hogy olajzöld a természetes színe. A strucctojás 22-24 db tyúktojásnak felel meg. Egy, másfél kiló súlyt nyom. Kibírja, ha egy nyolcvan kilós ember ráül! Az ásvány, illetve féldrágaköveket kézzel csiszolják tojásformára. A csiszolt ajkai kristályok fölött Tunéziából származó, rézzel és zománccal díszített iparművészeti alkotások, illetve spanyol, fújt üvegtojások láthatóak. A Halászbástyát ábrázoló tojás megmunkálása két hónapi munkájába került a kézművesnek. Áttört technikával, illetve gravírozva készült.
Az egyik strucctojáson Siófok nevezetességét, a Víztornyot lehet látni. A másik, a horoszkóp jegyekkel ellátott, a gyűjtő házaspár megrendelésére készült. Kimondottan magyar technika a patkolt tojás. Ma már csak férfiak és hobbiból készítik. A világrekordtartó tojáspatkoló is magyar, 1995-ben 1119 patkót vert fel egy strucctojásra. Hatszög rögzíti egyenként a patkókat a tojás felületére. Az ő munkája a liba és gyöngytyúktojásba tett zebrapinty tojás hármas kompozíciója, illetve a fiatal strucc első tojása, amelyen 160 darab patkó látható.
Ukrajnából származnak a fa, illetve a porcelán tojások. Az ortodox keresztény motívum kincsével, ikonos mintával, kézzel festették őket. Látható Michelangelo híres freskójának a részlete, -Ádám teremtése- igazi strucctojáson. Az Oroszországból származó fatojásokat kézzel festették, és mint a matrjoska babák, egymásba rakhatóak. Van itt Lengyelországból viaszolt fatojás, és Szlovákiából származó drótos technikával készült alkotás is.
- Sokan foglalkoznak Magyarországon tojásfestéssel?
- Elég sokan. Van főfoglalkozású tojáskészítő kézműves, de van, aki már csak hobbiból festi, főként a nyugdíjasok. A porcelán tojások kalocsai mintával vagy mezőkövesdi matyó, habán és városlődi motívummal készültek.
A főtt tojásból készült alkotások titka, hogy egy órán át kell főzni őket, utána hírtelen hidegvízzel lehűteni, hogy a mészhéjtól elváljon a belseje. Ekkor összezsugorodik, összeszárad és nem zápul meg, évekig eltartható. Ha megzörgetném a tojást, kotyogó hangot hallatna. Iparművészeti alkotások közül a Herendi Porcelángyár és a Pécsi Zsolnai Gyár munkáit láthatjuk. Újvári Mária szilvásváradi kézműves hölgy munkái gömöri motívummal, viaszolt technikával készülnek. Ő egy tompa végű pálcika segítségével viszi fel a méhviaszt a tojáshéj felületére. Négy alapvető motívuma van: a napos, a búzavirágos, a margarétás és a rozmaring ágas. Karcolt technikára is látható példa. A mintát tapétavágó késsel vagy tű segítségével a ruhafestékbe karcolják.
Két rétegű karcolt tojás is létezik. A méhviasszal batikolt tojások esetében, vékony tus segítségével viszi föl a kézműves a viaszt a nyers, kifújt tojáshéj felületére. Régen csak természetes színezőanyagokat használtak. A vöröshagyma főzetét, a petrezselyem zöldjét, a dió zöld burkát vagy a bodza termését elegyítették ecettel vagy timsóval. Az érdekes erezetű, formájú leveleket harisnyával rászorították a tojás felületére és belemártották a színezőanyagba. Miután megszáradt, rajta maradt a levél lenyomata. A szalmarátétes technika nagyon aprólékos munkát igényel. A szalmát két nappal előtte elő kell kezelni, vízbe áztatni, kettéhasítani, fehér rostját lekaparni, langyos vasalóval kivasalni, feldarabolni... Érdekes még a hypózott technika. A festék réteget hypóba mártogatott fogpiszkáló segítségével hordják vissza és így alakul ki a mintázata.
Gyöngyrátétes, illetve gyöngyfűzéses technikával is dolgoznak. Kagylóhéjjal is díszítik a tojásokat. A Kínából származó üvegtojások alján van egy kis lyuk, és azon keresztül belülről!, görbített ecsettel festették meg a mintát. A horgolt technika során a kifújt tojás köré horgolják a fonalat, aztán cukorsziruppal vagy keményítővel kikeményítik. Miután a kifújt tojást összeroppantják, megmarad a kikeményített fonalváz.
A legősibb szín a piros, mely Jézus kiontatott vérének a jelképe, illetve az életöröm színe volt. Régen gyakran használták az ősi motívumokat, ábrázolták az égitesteket, illetve a használati tárgyaik közül az ekevasat és a gereblyét. A pöttyözés a tavasszal elvetett magvakat szimbolizálja, a kereszt az egyetemes kereszténység jelképe.
A Fabergé ékszertojások után-gyártott változatai szép értéket képviselnek. Mindegyiknek ezüst a váza, tűzzománccal van bevonva, arannyal futtatva és féldrágakövekkel díszítve. A Fabergé család francia származású volt, de hugenotta mivoltuk miatt üldözték őket, ezért véglegesen Szentpétervárott telepedtek le. A cárok ortodox ünnepekkor lepték meg egymást ékszerekkel, illetve ékszertojásokkal.
Ezek specialitása, hogy mindegyikben egy-egy kis meglepetés található. A világon csak néhány eredeti darab van belőlük, melyek értéke felbecsülhetetlen, ugyanis gyémánt, platina, arany, ezüst, smaragd, rubin, hegyikristály az alkotóelemük.
- Mióta és miért festünk tojást?
- A tojás, mint jelkép még a pogány időkből ered. Mindig fontos szimbólum volt. Az ókori Egyiptomban a papok nem ehettek tojást, mert az maga volt az élet. Tojásokat helyeztek sírokba az elhunytak mellé, talán táplálékul, örök életük, feltámadásuk jelképeként.
Magyarország területén avar sírban találták a legkorábbi, karcolt díszű leletet. 1999-ben kiáltották ki hivatalosan a Tojás Világnapját. Idén hatodik éve rendezzük meg Siófokon a Balatoni Nemzetközi Tojásfesztivált. A három napos rendezvény időpontja minden év október második péntekén kezdődik, tehát most október 10-11-12-én tartjuk. Reneszánsz hangulatú ünnepélyes megnyitóval kezdünk. Pénteken elsősorban szakmai programok lesznek. A hétvége viszont a családoké. Kirakodó vásár, játszóház, mese-és, bábszínházi előadások, kézműves bemutatók, koncertek várják az érdeklődőket. Szakácsok tojásételekből ételkülönlegességeket készítenek a látogatóknak. Minden évben kísérletet teszünk Guiness rekord felállítására. 4000 adag tojásételt készítünk. Ez lehet óriás rántotta, tojáspörkölt vagy bármi. Az idei, reneszánsz étel neve még titok.
- Vannak eladó tojások is?
- Igen, aki szeretne emlékként magával vinne egy-egy darabot, annak van rá lehetősége.
- Ön fest tojást?
- Nem, de szívesen megeszem.

Wagner remekművei és MET-válogatás az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Greg Constantine drámai erejű fekete-fehér fotóiból nyílt kiállítás a Művészetek Palotájában.
A forróvérű britek szabadfogású táncba hívnak. Hadd rezegjen az a vízplafon!
A tárlaton végigsétálva egy egész életművet követhetünk végig, köztük ritkán látható művekkel.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek