A belga Nic Balthazar igen aktuális témát dolgoz fel igen aktuális módon saját regénye alapján forgatott bemutatkozó nagyjátékfilmjében, amit az idei Európai Filmakadémia közönségdíjra jelölt alkotásai közt is ott találunk.
Másság, intolerancia, iskolai erőszak, fiatalkori öngyilkosság és mindezek kapcsolata a modern hírközlési és szórakoztatási eszközökkel, a virtualitással - ezeket az égető problémákat ábrázolja az alkotó anélkül, hogy filmje egy percig is szájbarágóssá válna. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy Balthazar valóban meg akarja értetni, el akarja fogadtatni főhősét, Bent a nézővel (ennek során pedig odáig is elmegy, hogy gyakran azt látjuk, amit a fiú, és nem azt, amit a külvilág).
Ben afféle „büdösbogár”, amilyen minden iskolai osztályban van: társai folyamatosan zaklatják, emiatt a fiú saját kis világába menekül. Ezt a világot elsősorban egy netes videojáték táplálja, aminek segítségével Ben (a játékban Ben X) nemcsak megismerkedik egy lánnyal, de ezen keresztül éli mindennapjait is (a különös fiú számára valóban felér egy kalandjátékkal eljutni az iskolába). Ennek filmbeli ábrázolása pedig elég eredeti eszközökkel történik: a rendező a Ben X cselekményének egy részét a virtuális térbe helyezi (a főhős nemcsak játszik a netes játékkal, de ő maga is belekerül), és sztorielemként és az ábrázolás szintjén is kreatívan alkalmazza az olyan eszközöket, mint a mobiltelefon vagy a videokamera. Nic Balthazar alkotása lenyűgözően érdekes mű, nem is egy megdöbbentő fordulattal a végén.

Ben X
belga-holland filmdráma, 93 perc, 2007
Ben, az osztály „büdösbogara” társai állandó zaklatásának van kitéve. Egy netes videojátékban megismert „barátnőjén” kívül senki sem érti meg, és nem érzi jól magát, csak saját kis világában. De hová vezethet mindez?
rendező:
Forgalmazza: Másképp Alapítvány
Bemutató: 2008. szeptember 25.
Bemutató: 2008. szeptember 25.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek