Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Critical Mass kerékpáros nap
|
Székesfehérvár, 2008. szeptember 20. 14:00
Húzz egy szerencsekártyát, és lépj a 28-as mezőre! Ha most értetlenül nézel, akkor segítek: a kultikus Gazdálkodj okosan! nevű társasjáték 28-as mezőjén a kerékpár főbb tartozékait kellett felsorolni.
Akkor még önfeledten játszottunk – és mondtuk is, hogy macskaszem, pumpa, lámpa, csengő –, nem gondoltuk, hogy a kerékpár később egy világméretű mozgalom és egy több ezer fős érdekvédelmi szervezet, a Critical Mass szimbóluma lesz.
 
Székesfehérváron évente két alkalommal csődül össze a drótszamár társadalom: áprilisban, a Föld napján, illetve szeptemberben az Autómentes Világnapra felhívandó a figyelmet. Rajt- és gyülekezőhelyként évek óta a Halesz-park szolgál, ahol 14 órától kerekpázsit-beszélgetésre invitálják a tömeget. Itt mindenki jól megmondhatja a frankót, amolyan Hyde parkos módra, szabad a szószék, illetve – stílusosan – a biciklinyereg! Lesz itt még szabadtéri tárlat a Critical Mass korábbi eseményeiből, valamint BMX- és triálbemutató is.  
 
A fő attrakció, a felvonulás a város legforgalmasabb útjain halad majd rendőri kísérettel. A részvétel minden, nem motorikus járművel megengedett, így hát nincs kizárva se a roller, se a görkorcsolya, a szánkó pedig pluszpontot jelent! 
Embryo
2008.09.16
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.

Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.

Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.

XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.

Bakony–Balaton Geopark Hete Veszprém, 2012. május 21 - 27.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.