Mad Men – Reklámőrültek
|
Mad Men, amerikai filmsorozat, 2007
M2, péntek, 21.05h

Akadnak bevált formula alapján, sok pénzből készített és még többet kaszáló szériák, és merész, időben és térben szabadon mozgó, kreatív ötletekre építő sorozatok, amelyek köré igazi rajongótábor épül, és az elmúlt évben világszerte ilyen volt a Mad Men.
A Mad Men – Reklámőrültekben nem az a meglepő, hogy a reklám világában játszódik, hanem az, hogy a történet szerint 1960-ban járunk, szinte egy másik civilizációban. A férfiak szűk zakót és fehér inget, a nők hegyes melltartót és szvettert hordtak, nyoma sem volt még a popzenének, a politikai korrektségnek és az egészségmániának. Itt mindent cigarettafüst és alkoholgőz borít, a nőket csak butuska cicáknak tartják, a fajokat meg hajjaj, de megkülönböztetik, de a nagy változás, mint tudjuk, még pár évet várat magára.
 
Hőseink pedig, noha a reklámszakmában dolgoznak, úgy viselkednek, mintha gengszterek vagy kemény zsaruk lennének. A jóképú háborús veterán Don Draper (Jon Hamm) a Sterling Cooper reklámügynökség egyik középvezetője, a nők bálványa és a cég esze, és titkok tudója, aki érzi a közelgő társadalmi változásokat, és nem örül nekik. Az alatta dolgozó fiatal kreatív szakemberek és az iroda női alkalmazottai, különösen a csinos új lány, Peggy (Elisabeth Moss) már inkább készen állnak, ám az állásáért mindenkinek meg kell küzdenie. 
 
Matthew Weiner még a Maffiózók hatalmas sikere előtt írta meg a Mad Men első változatát, ám a mű csak mostanra érett be, de hatalmas sikerrel: az AMC nevű csatorna első saját gyártású sorozata, és minden egyórás epizód olyan, mint egy remekbe szabott mozifilm – nem is véletlen az a két Golden Globe és fél tucat más díj.  
 
Tudtad?  
 
Talia Balsam nemcsak a sorozatban alakítja John Slattery feleségét, valóban az, de akad más családtag is: Glen, a szomszéd kisfia, akivel Betty szoros barátságot alakít ki, nem más, mint Marten Holden Weiner, a sorozat kitalálója, Matthew Weiner fia. A Mad Men lett 2008-ban az első olyan kábeltévés sorozat, amelyet a drámai kategóriában jelöltek Emmy-díjra, mivel ez eddig csak a vígjátékok „privilégiuma” volt.
 
 
(Forrás: EST.TV Magazin)
2008.09.01
|
1 komment|Szólj hozzá!
Kérem, tájékoztassanak a sorozat folytatásáról. a múlt héten láttam egy részt, de ezen a héten nem látom a műsorban!

köszönöm
üdvözlettel

szamosközi márta
szamoskközi márta
|
2009-09-22 21:20:11
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
18:10
Sherlock Holmes
amerikai-angol-ausztrál kalandfilm, 2009
18:15
A ház
szlovák-cseh filmdráma, 2011
18:35
19:05
Kemping
francia vígjáték, 2006
20:00
Gyilkosság nagyvonalakban 2.
amerikai filmdráma, 1995
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.