Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Delta
|
est.hu:
7/10
|
olvasói:
6/10 (24)
A Filmszemle és Cannes után a mozikba is megérkezett a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével frissen kitüntetett Mundruczó Kornél díjakkal elhalmozott filmje (Cannes: a FIPRESCI díja, Filmszemle: fődíj, legjobb filmzene, a külföldi kritikusok díja).
Az esemény annál is inkább örömteli, mivel akik eddig hatásvadásznak és túl drasztikusnak tartották Mundruczó művészetét (Afta, Nincsen nekem vágyam semmi, Szép napok, Johanna stb.), most azok is közel kerülhetnek hozzá, hiszen a rendező ezúttal sokkal visszafogottabb (jó példa erre a nemi erőszak jelenete, amikor bölcsen csak távolról mutatja a megrázó eseményeket). 
 
A Duna-deltánál, egy szigorú, szótlan, zárt, természetközeli közösségben játszódó cselekmény kevés vágással, lassú kameramozgásokkal és szuggesztív képekkel azt meséli el, hogy próbál tagjai közé (sikertelenül) beilleszkedni egy távolról érkező, titokzatos fiú (aki rokoni szálakon azért mégiscsak ide tartozik). Mihailt egyedül frissen megismert húga fogadja tárt karokkal, s ha a természet erőit ketten együtt sikeresen le is tudják győzni, az emberek értetlenségén és kegyetlenségén nem kerekedhetnek felül... 
 
A megszokottól eltérően Mundruczó új filmje határozottan lírai - nagyon furcsa ilyet leírni, de még a testvérek közötti szerelmet is szépen és átélhetően ábrázolja. A Delta a különbségek mellett azonban kapcsolódik is az előző művekhez: a Johannával például a főhős személye köti össze, aki szelíd, önfeláldozó, krisztusi figurájával a modern Johanna férfi megfelelője. 
 
fürkész
2008.08.28
|
magyar filmdráma, 110 perc, 2007
Az öntörvényű Mundruczó természetfilmje egy törékeny nőre és egy hegedűsre. Kudlik Julinak nyoma se...
Forgalmazza: Budapest Film
Bemutató: 2008. szeptember 11.
Ha érdekelne még egy kritika a Deltáról:
http://www.scriptorium.eoldal.hu/cikkek/filmtekercs/rubicon
deep
|
2008-11-03 13:51:53
Úgy érzem, mindannyiunknak van egy két hasonlóan súlyos titka vagy vágya, amit a legtöbben magunkba folytunk, csak azért mert félünk környezetünk reakciójától. Egyre több emiatt megbetegedett embert ismerek közelebbről. Borzasztóan szívszorító érzés, és csak annyit tehetek, hogy elfogadom őket úgy ahogy vannak (de nem kifejezetten próbálom megérteni őket). Nekem ezt sugallja a film is....
RG
|
2008-09-28 18:09:02
Én optimistább vagyok és szerintem ez neveltetés és kultúra kérdése, amin nem könnyű változtatni. Nemtom a Lajkó Félix csak lefelé tud vajon nézni vagy most csak ebből állt a szerepe? kicsit lapos volt a figurája, Tóth Orsi viszont jó és a képek is nagyon tetszettek.
zsiványka
|
2008-09-20 12:47:10
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.