Eddig csak pletykáltak arról, hogy Laurence Fishburne váltja a távozó William L. Petersent a CSI: A helyszínelők csapatában, most azonban hivatalossá vált, Fishburne lesz a sorozat új sztárnyomozója.
Kapcsolódó cikkek
A Gil Grissomot alakító William L. Petersen még novemberben jelentette be, hogy ezentúl csupán executive producerként vesz részt a sorozatban. A rajongók szinte azonnal elkezdték találgatni, ki lehet majd az utód, felmerült többek közt John Malkovich és Kurt Russel neve is, végül azonban Laurence Fishburne lett a befutó.
Fishburne a legújabb széria 9. epizódjában tűnik majd fel mint hajdani patológus, aki vendégelőadóként kriminalisztikát oktat, s a bűntényekben leginkább a bűnözők viselkedése, erőszakos cselekedeteiknek indítéka érdekli. Egészen pontosan azt vizsgálja, hogy az agresszív és erőszakos viselkedés milyen összefüggésben áll az elkövetők biológiai sajátosságaival. A karakter nevét még nem tudni, de azt már igen, hogy Fishburne-t a jól csengő „Profeszor” megszólítással illetik majd a többiek.
Fishburne így nyilatkozott: „Mámorító érzés és boldogsággal tölt el, hogy csatlakozhatok A helyszínelők stábjához. Már nagyon várom a közös munkát ezzel a tehetséges csapattal, és remélem, jó munkát végzünk majd együtt.”
Egy másik nyilatkozatában Fishburne bevallja, kicsit hülyén és kínosan érzi magát amiatt, hogy egy részt sem látott a sorozatból mielőtt megkeresték őt a felkéréssel, viszont miután megnézett néhány részt, és képbe került a sztorival, nagyon örült, hogy végül elvállalta a szerepet. „Igazán lebilincselő a sorozat, és nagyszerű hangulata van, sok korábbi munkáméhoz hasonló, szóval nagyon izgatott vagyok.” – nyilatkozta a Mátrix-trilógia (Morpehus) sztárja.
(zap2it, yahoo)

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek