- Alig egy hónappal az olimpia előtt aranyérmet szereztél a vívó-Európa-bajnokságon. Milyen érzés így készülni az olimpiára? 
 
- Nagyon jó volt nyerni Kijevben, azért is, mert Martin Schmitt kemény ellenfél volt, de végül sikerült legyőznöm. Az elején nagyon jól kezdtem, pár perc után már 6:3-ra vezettem, aztán Schmitt megpróbált bekeményíteni, de a végén 15:11 lett a végeredmény.  
 
- Azért nem bíztad el magad, vagy igen? 
 
- Semmiképpen! Egyáltalán nem! Fontos, hogy nyugodt és higgadt legyek Pekingben. A pszichológusom sokat segített az Európa-bajnokságra felkészülni, és szeretném, hogy ugyan- olyan higgadtan és nyugodtan tudjak vívni Pekingben is. Egyáltalán nem bíztam el magam, maximum az önbizalmam nőtt meg, de ez természetes. 
 
- Ki lesz a legnagyobb ellenfél számodra az olimpián? 
 
- Elsőként Kínával, Koreával vagy Venezuelával vívhatunk. Valójában egyikük sem mondható könnyű ellenfélnek, főleg Kínában nem lesz egyszerű feladat vívni. Utánuk a franciák és az olaszok számítanak nagy mumusnak. Továbbgondolva akár az egész mezőnyt felsorolhatnám, mert mindenki nagyon jó. Egyébként, szerintem semmi értelme előre találgatni, mert mindenki a maximumot fogja hozni, de elég egy rossz nap, és bármikor megdőlhet a papírforma.  
 
- Mennyivel más egy olimpiára készülni, mint bármilyen más versenyre?  
 
- Ritkábban van, és persze jóval nagyobb esemény, mint bármi más. Tudod, négyévente van (nevet). 
 
- Nem mondod (nevet). De mégis, mitől annyira más?  
 
- Az olimpia körül mindig hatalmas a felhajtás: újságírók faggatnak, hogy ki fog győzni, doppingellenőrzéses őrület van, ruhapróbák tömkelege és még sorolhatnám. De mindezektől eltekintve az olimpia a legfontosabb verseny egy sportoló számára. Az ember máshogyan készül rá fejben. Edzésben talán nem annyira jelent különbséget, hiszen minden versenyre tisztességesen és keményen kell készülni, de fejben dől el minden. 
 
- A vívásnak mi a „szépsége”? Mitől jobb, mint más sport? 
 
- Két dolgot emelnék ki, az egyik maga a vívásnak a lényege: túl kell járni az ellenfél eszén. Fontos, hogy mindig egy lépéssel előbb járj gondolatban. Valamilyen szinten egy egyszerű sakkmeccs zajlik a fejünkben - ennek a leképeződését láthatja a néző. A másik nagy előny, hogy az edzések mennyisége megengedi, hogy egy komolyabb iskolát is végigjárjon az ember. Lehet nyugodtan tanulni, nem kell magántanulóként elvégezni a sulit. Szerintem ez is egy lényeges kérdés manapság. Ja, és van még egy harmadik - igaz, ma már kevésbé motiváló - tényező: nagyon szép helyekre lehet eljutni a versenyek során. 
 
- Mi a baj az utánpótlással? 
 
- Túl sok fiatal választ magának „otthonülő” elfoglaltságot, például videojátékot. Ezen gyorsan kellene változtatni, nem feltétlenül a vívást kell választani hobbinak, de valamit jó lenne, ha aktívan sportolnának a fiatalok. Egyre kevesebb fiatal kezd sportolni, és alapvetően sokukból hiányzik a kitartás. 
 
- Te hogyan kezdtél vívni? 
 
- 1983-ban kezdtem vívni, de csak 1988-ban kezdtem párbajtőrözni. Egyébként az egész egy hirdetés útján kezdődött, megláttam, gondoltam kipróbálom, aztán megtetszett, és ittragadtam (nevet). 
 
- Meddig szeretnél vívni? 
 
- Ameddig élvezem, bírom szuflával és nem vernek el minden egyes versenyen. 
 
- Tegyük fel, hogy eljött ez az idő. Mivel foglalkoznál, mit csinálnál?  
 
- Nem, még nem jött el ez az idő (nevet). A főiskolán számítástechnikával próbálkoztam egy ideig, idén viszont közgazdász diplomát szereztem. Biztosan fel tudom találni magam a víváson túl is. 
 
- A saját versenyeitek között mentek majd szurkolni?  
 
- Mindenképpen szeretnék kimenni és szurkolni más versenyszámban induló honfitársaimnak. Ezek az igazán szép pillanatok egy olimpián. A többiek is el szoktak jönni szurkolni nekünk. Egy mindenkiért, mindenki egyért (nevet).  
 
- Mi a véleményed a mai magyar sportpolitikáról? 
 
- A sportra mindig kevesebb pénz jut, mindig lehetne többet szánni rá. Az olimpia előtt persze megnő a támogatás, csak attól félünk, hogy az utána következő 2-3 év megint túlélési játék lesz. Az a baj, hogy ciklusonként vannak a támogatások, de ez minden sportra vonatkozik. A felszerelés nem egy olcsó mulatság, és a versenyekre sem könnyű eljutni. Azért annyira nem panaszkodunk, de tény, hogy jól jönne néha több támogatás. Persze, ez minden magyar sportra igaz. 
 
- El lehet mondani, milyen érzés egy olimpián dobogón állni? 
 
- Eddigi pályám során kétszer indultam az olimpián, és mindkétszer megadatott, hogy dobogóra kerülhettem. Egyszer magasabban álltam, mint máskor, de nem voltam vidámabb. Ez ugyanis mindig attól függ, hogy az ember mit vár el magától. Hihetetlen érzés, ha sikerül túlszárnyalni az elvárásaidat. Persze felejthetetlen élmény, amikor a dobogó legfelső fokán állsz, és csak neked játsszák a Himnuszt. 
 
- Lesz időd a nyaralásra az olimpia után? 
 
- Egy kisebb pihenő biztosan belefér, de hogy hová, mikor és mennyi időre, az még rejtély. Egyenlőre az olimpiára koncentrálok, most az a legfontosabb. 

Forrás: Est.Tv Magazin
 

további cikkeink