Leatherheads
amerikai romantikus vígjáték, 114 perc, 2008
rendező:
Mi vehette rá George Clooney-t, hogy a fajsúlyos Good Night, and Good Luck, illetve a szórakoztató Egy veszedelmes elme vallomásai után egy ilyen habkönnyű komédiával rukkoljon elő rendezőként?
A húszas években járunk, amikor a profi (amerikai) foci csak alulfizetett kis csapatok piszkos sportja volt, szinte nézők nélkül, míg az egyetemi futball vígan virult. E két „szakágat” vonja össze a fociból lassan kiöregedő Dodge Connolly azáltal, hogy felveszi csapatába, a Duluth Bulldogokba az egyetemi ász és háborús hős Carter „Golyó” Rutherfordot (az Office amerikai verziójából ismert John Krasinski) - csakhogy az új fiúval érkezik egy ellenszenves menedzser és egy cserfes újságírónő is -, utóbbi azt a feladatot kapta, hogy fedje fel az igazságot Carter állítólagos háborús hőstettéről.
Renée Zellweger sokszor Katharine Hepburnt idézi, a vele remek összhangban dolgozó Clooney pedig az Ó, testvér, merre visz az utad?-ban begyakorolt komikusan túlzott gesztusait porolta le. Nehéz haragudni a jó kedvvel és remek párbeszédekkel előadott, a korhűségre kínosan sokat adó vígjátékra, bár jó esély van rá, hogy egy hét múlva egyetlen jelenetére sem fogunk emlékezni.
Kiadás: A magyar, angol DD 5.1-es hang, magyar felirat; az extrák alatt kihagyott jelenetek értendők.
Leatherheads, 2008, 109 perc, Select (12)

Linkek
Kapcsolódó cikkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek