Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Remake készül a Rocky Horror Picture Show-ból
|
Remake-et készülnek forgatni az 1975-ös kultikus musical alapján, azonban kisebb botrányt okozott, hogy mindezt az eredeti darab és a film szerzője, Richard O’Brien is csak a lapokból tudta meg.
Szerdán jelentették be, hogy a Rocky Horror Picture Show új verzióját a brit Sky Movies és az amerikai MTV fogja gyártani, a társproducer pedig Richard O’Brien lesz, aki az eredeti darab és a film írója, és színészként is megjelent az 1975-ös kultklasszikusban. 
 
O’Brien azonban azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy semmilyen módon nem vonták be a projektbe (nem is menne bele). „Nincs rálátásom arra, hogy készül-e remake, ha készül is, az biztos, hogy az én áldásom nélkül” – tette hozzá. 
 
A kultikus film életét 1973-ban kezdte, egy színpadi show formájában, melynek Rocky Horror Show volt a címe. Ez alapján készült két évvel később a mozi változat Tim Curry, Susan Sarandon és Meat Loaf főszereplésével. A film hatalmas kultuszt indított el, rengetegszer vetítették az úgynevezett éjféli mozikban az Egyesült Államokban, és több olyan vetítés is volt, ahol a rajongók a szereplőknek beöltözve érkeztek a filmre. 
 
A RHPS cselekménye szerint egy fiatal amerikai pár nászútja során lerobban autójával egy erdőben. Egy kastélyban keresnek menedéket, ahol azonban egy különös világba kerülnek, tele földönkívüli transzvesztitákkal és nyílt szexualitással. 
 
A Sky Movies közlése szerint az eredeti film executive producere, Lou Adler ugyanebben a szerepkörben vesz részt a remake-ben is, míg O’Brien lesz a társproducer. Ennek némileg ellentmond magának O’Briennek a nyilatkozata: „Nem vagyok társproducer, és semmilyen módon nem leszek érintve a remake-ben. Először akkor hallottam erről az egészről, amikor az emberek újságkivágásokat küldtek nekem amerikai lapokból.” 
 
„A Rocky Horror-jelenségnek megvan a saját maga önálló élete, és számtalanszor reinkarnálta már magát azóta, hogy megszületett. Reményeink szerint pedig minden újabb verziónak köszönhetően szélesedik a rajongók bázisa, és egy új közönséggel ismertethetjük meg a Rocky Horror-élményt” – nyilatkozta Lou Adler, a régi-új executive producer, akinek ígérete szerint a remake-et az új és a régi rajongók is élvezni fogják. 
bbc.co.uk
2008.08.14
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.