Az örvényesi vízimalom
|
A malom olyan, mint az asszony: ki kell tapasztalni a szeszélyeit
Pál Imre, üzemeltető: Örvényesen található Magyarország legrégebbi működőképes állapotban lévő vízimalma. Ezt a falon lévő tábla is igazolja, amin az évszám: 1055. A Tihanyi Apátság alapításával egyidős! Ez a malom nagyon sokáig a tihanyi apát tulajdona is volt, ők adták bérbe molnároknak. Csak 1892-ben vásárolta meg egy falubeli gazdálkodó. 1985-ig iparszerűen őrölt a malom. Nagy, felújított fakerekét a Pécsely-patak kis vízesése mozgatja. Itt kívül-belül minden működik. Kuriózum ez az épület. Végső formáját 1740-ben nyerte el, a külső falakhoz azóta sem nyúltunk hozzá.
Két, 1889-es gyártmányú, Ganz-Mechwart fejlesztésű őrlő hengerszék működik a malomban. Mindent, amit itt lát pörögni, forogni és emelni, attól a kevéske kis víztől van, ami odakint ráfolyik a vízikerékre. Itt semmi elektromos rásegítés nincs. A gépészmérnökök megállnak és rácsodálkoznak a szerkezetre. A gyerekek figyelmét mindig fölhívom, hogy az elektromos energia előtt is volt élet a földön, ami számukra elképzelhetetlen ebben a technokrata világban. Azt tudja, hogy mi volt a molnárok fizetsége? 
 
- A búza! 
 
- A molnár 10 % vámot vett le a búzából. Abból fizette az adóját, és abból tartotta el a családját. Ravasz emberek voltak a molnárok, nem kellett félteni őket! A történet szerint a molnár megkérdezte a fiát: „na fiam, levetted a tíz százalék vámot?” „Le apám.” Látta a gazda?” „Nem.” Akkor hívd be, azt vedd le még egyszer, hogy ő is lássa.” 
 
Egy kis lépcsőn kellett fölmenni a garathoz - a malom legmagasabb pontjához - felönteni a búzát, ami a két kő között megőrlődött és egy szitaszekéren keresztül kihullott a sajtárba. Ma is használjuk a kifejezést: felönt a garatra. Csak mást jelent. Az ember legfelsőbb pontja a szájnyílása, ahol beönti az innivalót... 
 
Az ablakban láthatóak azok a lisztek, melyeket itt állítottak elő: kenyérliszt, finomliszt, rétesliszt és a maradvány, a gríz. Ebben a malomban mindig búzát őröltek és mindig fehér lisztet állítottak elő. A korpát egy kis sajtárban összegyűjtötték, és megetették a jószággal. Ma meg elesszük az állatok elől, mert, hogy egészséges, igaz? Ha a búzát a korpával együtt kiőrölnénk, akkor kapnánk a teljes kiőrlésű lisztet. Annak a színe azért barna, mert rajta van a búza héja, a korpa. 
 
- Az mitől függ, hogy milyen liszt készül a búzából? 
 
- Attól, hogy mely részéből nyerjük ki, hogyan szitáljuk, hogy hány technológián megy keresztül. A búza héjához legközelebb eső rész a kenyérliszt. A héjától befelé haladva jön a finomliszt, a rétesliszt és a gríz. Mindegyik arra szolgál, amire a neve mutat. A kenyérlisztben lévő ásványi anyagok, a sikér- és nedvesség tartalom biztosítja, hogy abból kenyér, a finomlisztből pedig tésztafélék és levestészta készíthető. A rétesliszt meg garantálja, hogy nyújtható lesz. A grízt a tejbedarához használjuk. 
 
A kis konyhában nagyon sok érdekes és értékes dolog látható. A falon nokedli szaggató, kuglófsütő, habverő, nyújtó-és kelesztőfa, paradicsom passzírozó és még sok minden látható. A gyermek etetőszék alá még nem sikerült szereznem egy, a lyukba beillő húsz centiméter átmérőjű bilit... 
 
Most pedig megmutatom Önnek a Balaton Felvidék legszebb kisszobáját. Egy gyöngyszem. Minden berendezési tárgy eredeti. Itt pihent a molnár két felöntés között. 
 
- Hogy tudtak ilyen zajban aludni? 
 
- Amikor elindult az őrlési szezon, akkor éjjel-nappal ment a malom és valóban zaj volt. Most lehalkítom a malmot. Hogyan? Becsukom az ajtót. Ugye, milyen csönd lett? Ilyen vastagságú falhoz, ilyen picike méretű ajtó kellett, hogy kizárják a zajt. Az ágy 1877-es intarzia-berakásos. A szalmazsák rozsszalmával van töltve. Most tavaszon is, a legmelegebb napon kivittem, és atkamentesítettem. Megtanítom a gyerekeket a gabonafélékre, mert képzelje el, nem tudják, hogy miből van a széna és a szalma, és hogy mire használják! A német gyerekek rögtön mindent fölismernek. Tanulják az iskolában, sőt amikor lábon áll a gabona, akkor kiviszik őket és megmutatják nekik a földeken is! A lovak kedvenc eledele a zab. A leghosszabb toklásza az árpának van. Többfajta búza létezik. A rozsszalmából készül a zsupp tető. Hajdúnánásról kaptam tönkölybúzát egy gazdálkodótól. Elültettem, 18 száll nőtt ki egy szemből. A fekete színű, az igazából Olaszországban őshonos - durum búza. Ebből készül a nemzeti eledelük a tojás nélküli, durum tészta. Most már Magyarországon is termelik, több-kevesebb sikerrel. 
 
Hát ilyen volt a malom a XVIII. században. Itt forgatták A csillagszemű juhász és a Fekete város című film néhány jelenetét is. 
 
A szemben lévő épületbe hívom most meg, ami a múlt század közepéig istálló volt. Molnár Anti bácsi, az utolsó molnár terménytárolónak használta. Én jó ideig gondolkoztam, hogy mit kezdjek a négy csupasz fallal? Aztán kitaláltam valamit... 
 
Ami itt látható, az mind a kedves látogatóktól származik. Ezek a tárgyak, mind a nagyapák és dédnagyapák kézzel készített eszközei és használati tárgyai. Mindnek lelke van! Itt a látogató megáll és rárévül a múltra. Nem hívnám néprajzi gyűjteménynek, mert az túlzás lenne, ugyanis teljesen autodidakta módon magam csinálgatom. Értesítenek, elmegyek a tárgyért, vagy a kedves vendégek idehozzák. Mindenkinek rákerül a neve. Akárhány éves, mindig megígérem, hogy 50 év múlva én fogom személyesen megmutatni. A kovácssarokba kaptam egy nagy kovácsfújtatót. A szemben lévő falon az aratással és a mezőgazdasági munkával kapcsolatos szerszámokat látják. A kis konyhasarokban - a pestiek kedvence - a petrofol tűzhely. Makó környékén ismert leginkább a falon látható földmérő lánc. Egy kedves vendég utánanézett az interneten, hogy egy lánc föld az hány100 négyszögöl. 
 
- Létezik még olyan gyűjteményt, melyet a látogatók hoznak össze?  
 
- Merem állítani, hogy nincs még egy ilyen. Képzelje minden nap változik, bővül a kiállítás. Azért mindig úgy csűröm csavarom a szót, hogy megtudják, mi hiányzik.... Mondom a múltkor, hogy pfú az eketaliga mellől még hiányzik az eke! De nem akármilyen kellene, hanem fából készült. Mondja a látogató: „van nekem, nem is kell eljönni, elhozom én magának, ha megengedi”. Mondom „persze, hogy megengedem és nagyon szépen köszönöm!!” Így szépen lassan gyűlik az anyag. Nemrég kaptam Pápáról egy disznópörzsölőt. Aki látott már olyat, az rögtön a kezébe veszi. Itt minden megfogható, mindenhez hozzá szabad nyúlni. 
 
- Ön is tud búzát őrölni?  
 
- Az utolsó molnár itt, Molnár Anti bácsi volt. A búzához kevesen értettek olyan szinten, mint ő. Elharapta a búzaszemet, és nagy pontossággal megmondta, hogy mennyi a nedvesség- és a várható sikér tartalma. Őt váltotta Wöller Pista bácsi, aki a malomiparban dolgozott, de ő már nem volt molnár. Én műszaki pályán dolgoztam. 
 
- Lelkesen mesél mindenről. Gyönyörű a kert, a malom kívül-belül tiszta, rendes. Nagyon szeret itt lenni és a malommal foglalkozni, igaz?  
 
- Ez a szerelmem. Csak a nejem meg nem tudja... 
 
Ozsda
2008.08.07
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 12., vasárnap

Lívia, Lídia
Budapest, január 25. - március 14.
Két képzőművészeti kiállításhoz is kapcsolódik vetítéssorozat.
 
Szentendre, Szentendrei Képtár, 2011. december 8. - 2012. február 26
Hihetetlen, de a címben szereplő 9 évtized, sőt még annál is több egyetlen ember életét jelenti.
 
Budapest, Instant, február 12. 19:00
A noise rockba és koszlott punkba hajló négyesben túlteng a tesztoszteron.
 
Székesfehérvár, Pelikán Galéria, január 27. - március 2.
Fiatal képzőművészek nyári alkotótáborban készült munkáiból nyílt tárlat Fehérváron.

Fogadom 1

amerikai-angol-ausztrál-brazil-francia-német romantikus filmdráma, 104 perc, 2012

A szerelem művészete

francia vígjáték, 85 perc, 2011

Star Wars I. - Baljós árnyak 3D

amerikai sci-fi, 136 perc, 1999

Hadak útján 1

amerikai háborús film, 146 perc, 2011
Tagok: túl az 1 millión