Ahol az Isten becsuk egy ajtót, máshol kinyit egy ablakot - Interjú Szőke Zoltánnal
|
Szőke Zoltán az ország legnépszerűbb sorozatának, legnépszerűbb karakterének, Berényi Miklósnak a megformálója. A magyar Jockey immár tíz éve bújik a néha gonosz, néha kedves, de nyugodtan kijelenthetjük, az igazi - és mindent - túlélő szerepébe.
- Mikor döntötte el, hogy színész lesz? 
 
- Ötödik osztályos voltam, tehát 12 éves, amikor eldőlt nálam ez a történet. Azt kell, hogy mondjam, hozta magát a helyzet. Általános iskolás tanuló voltam, amikor az Újvidéki Magyar Rádió hangjátékokat készített heti rendszerességgel és oda kerestek gyerekhangokat. Az egyik barátom már ott dolgozott és ő csábított oda. Magával ragadott a hely varázsa és az egésznek a szellemisége, lelkülete. Évekig tagja voltam ennek a társulatnak, majd a gimnáziumban megszerveztem az első színjátszó csapatunkat, amivel nagyon komoly amatőr versenyeket nyertünk. Onnan egyenes út vezetett a színművészetire, majd a zalaegerszegi színházba. 
 
- Mennyi ideig volt Zalaegerszegen? 
 
- Nyolc évig. Ez volt az a hasznos nyolc év, ami alatt egy színész a színházban tanulja a szakmát, emberközelben, színészkollégákkal egy levegőt szívva. Együtt örültünk, együtt sírtunk. 
 
- Volt olyan szerep, ami különösen kedves volt az ön számára?  
 
- Színházban egy színésznek minden szerep kedves, az a lényeg, hogy dolgozzon. Nagyon nehezen indult, el is voltam keseredve. Minden színész érez magában egy nagyobb vehemenciát, amikor kezdi a pályafutását, és rossz volt, hogy nem jöttek azonnal a nagy szerepek. Aztán jött egy nagy fordulat az életemben, megszületett az első gyermekem, aztán a második, és valamiért akkor bekövetkezett egy olyan változás, hogy jobbnál jobb szerepeket kaptam. Visszagondolva erre a röpke 28 évre, amióta pályán vagyok, azt mondhatom, hogy számomra minden szerep fontos és jó volt. Akkor és ott az ember nem tud belegondolni abba, hogy azok a kisebb szerepek kellenek ahhoz, hogy továbbjusson. 
 
- A Barátok közt szereplőválogatására miért jelentkezett?  
 
- Én nem jelentkeztem. 
 
- Nem? Akkor mégis hogyan jutott be a sorozatba?  
 
- Nagyon profán dolog miatt nem jelentkeztem, mégpedig azért nem, mert egy rettenetes fotósorozat készült rólam, amin mindenkire hasonlítottam, csak saját magamra nem (nevet). Mondtam is a feleségemnek, hogy én ezt a fényképet biztosan nem küldöm el. 
 
- Szóval a feleségének köszönhetik a nézők, hogy szerepel a sorozatban.  
 
- Így van. A feleségem a hátam mögött küldte el a fényképet. Aztán két-három hétre rá jött egy telefon, hogy azonnal jöjjek Budapestre, próbafelvételre. Már akkor kezdtem érezni, hogy ez nagyon jó és izgalmas lehetőség. Nagyon jókor is jött, mert már a színházban is egyre rosszabbul éreztem magam, meg amúgy is, nyolc év után szerettem volna váltani. Nem volt konkrét elképzelésem, hogy melyik színháznál szeretnék dolgozni, csak annyit tudtam, hogy Budapestre szeretnék jönni. Aztán az élet úgy hozta, hogy megkaptam Berényi Miklós szerepét. Az életemre abszolút igaz a mondás, miszerint: ahol az Isten becsuk egy ajtót, máshol kinyit egy ablakot. 
 
- Nem „teher” tíz éve a magyar Jockeyt játszani?  
 
- Teher? Dehogy! Fürdök benne. Szerintem „jót” játszani sokkal unalmasabb. A szőke herceg belovagol és lenyiszálja a sárkányt. Ennyi. Mindeközben a „gonosz” a háttérben kavarja a történetet. Berényi Miklós karaktere zseniális figura, lehet vele játszani. Vannak színei és több különböző oldalról lehet megközelíteni. Amúgy sokat lehet tanulni is az ilyen figurától, az örök túlélőtől. Ezek a tipikus győztes figurák az életben. 
 
- A karaktere formálja önt, vagy ön formálja a karakterét?  
 
- Nem vagyok egy tudathasadásos valaki, ha erre gondol (nevet). Amikor kimegyek a stúdióból, tisztában vagyok azzal, hogy ki vagyok. Komolyra fordítva. Volt egy nagyon pontos, precíz jellemleírás Berényi Miklós karakteréről, amit átolvasva azonnal értettem és átláttam. Mivel én egy egészen más miliőből származom, nekem ez könnyen ment. Nálunk, a délvidéken, a mentalitásunkban, az életünkben hordozunk egy túlélő mechanizmust, így pontosan tudtam, hogy milyen karaktert képzelnek el. 
 
- Megnézi esténként magát a tévében? 
 
- Az elején szinte mindig, mert kíváncsi voltam a különböző technikai megoldásokra. A feleségem tizedik éve szinte mindig nézi, így én is, amikor tudok, bekapcsolódom, de ma már nem jellemző, mert nem jut rá időm. 
 
- Miben rejlik a sorozat töretlen sikere? 
 
- Abban, hogy ugyanolyan emberekről szól, mint akik nézik. Tudják azonosítani magukat egy-egy karakterrel. 
 
- Nemsokára kezdődik az olimpia. Szokta nézni? 
 
- Még édesapám ültette el bennem, hogy mindig sportközelben legyek. Annak idején megkérdezte, hogy mit akarok sportolni. Mondtam neki, hogy karatézni, és másnap már ott is voltam a karateteremben. Utána jött egy kis atletizálás, majd kosárlabda, evezés és még sorolhatnám. Borzasztóan tudom értékelni azt a versenyszellemet és azokat a minőségi játékokat, amik az olimpián megjelennek. Ezek a teljesítmények mindig lenyűgöztek. Az olimpián lehet igazán emberekért, sorsokért szurkolni, hajrázni. Főleg a magyar csapatnak, akik elég sok számban éremesélyesek. 
 
- Nyáron merrefelé fog utazni? 
 
- Ötletszerűen fogok nyaralni a családommal. Tavaly már kipróbáltuk és fantasztikusan jó volt. Úgy érintettünk nyolc országot, hogy Horvátországból indultunk, de bebarangoltunk még hét országot. Csodálatos volt. 
 
Forrás: Est.Tv Magazin
 
2008.08.07
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
18:10
Sherlock Holmes
amerikai-angol-ausztrál kalandfilm, 2009
18:15
A ház
szlovák-cseh filmdráma, 2011
18:35
19:05
Kemping
francia vígjáték, 2006
20:00
Gyilkosság nagyvonalakban 2.
amerikai filmdráma, 1995
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.