A címadó nyitódal, a harangjátékos Beautiful Future rögtön a PS-történet egyik legslágeresebb száma (amit égő autókról, fákon lógó meztelen testekről, gázkamrákról, villamosszékekről és a fogyasztói társadalom álságos szabadságeszményéről szóló gúnyos dalszöveg ellenpontoz), ahogy a gyors és dögös, sivító szintetizátortémával és garázs-rockos gitárszólóval feldobott Can’t Go Back is remek kislemezszám. A svéd kapcsolattal készült (például Yittling által a helyi indie színtérről hívott énekesnők vokáljával díszített) dalok sorát a hétvégi bulik illuzórikus mivoltát megéneklő Uptown soul-funkja nyitja, majd a glam-rock ritmushoz igazodva követi egymást a roppant fülbemászó The Glory Of Love, a hipnotikus lüktetésű Suicide Bomb és a nagy kórusvokállal operáló bluesos Zombie Man (ez utóbbi vélhetően még az előző album idején született, ugyanúgy Youth volt a producere). Ezután a kraut-rock elektronikára helyeződik át a hangsúly a nosztalgikus Beautiful Summerben és a szado-mazo I Love To Hurt (You Love To Be Hurt)-ben, amihez a brazil CSS frontleánya, Lovefoxxx adja a női partnert, miközben a szövegben a korábban már szóba került „the glory of love” sötét csavart kap. Ezt egy újabb férfi-nő duett követi, de az meg épp azzal kelt meghökkenést, hogy egy szép hagyományos szerelmes dal: egy slide gitáros Fleetwood Mac-feldolgozás, az 1979-es Tusk albumot nyitó Over & Over című Christine McVie-szerzeményé, melyet Bobby egy másik hetvenes évekbeli folk-rock legendával, Linda Thompsonnal együtt ad elő. A két duett után (melyekben a zenekar multiinstrumentalistája, Andrew Innes vállalta magára a produceri munkát) már csak egy tempós stoner rock záródarab van hátra, a Necro Hex Blues, amit Gillespie-ék a Queens Of The Stone Age frontemberével, Josh Homme-mal való dzsemmelésből megőrzött gitártéma köré építettek. A legvégére még odacsapták a kislemezre szánt The Glory Of Love eltérő verzióját is, melynek producere az a Stephen Street volt, akivel annak idején a legelső Primal Scream-album felvételeinek is nekikezdtek (Street akkoriban a Smiths hangmérnöke volt – azóta Morrissey, a Blur és a Kasier Chiefs sikerlemezei fűződnek a nevéhez), s ami 1986-ban nem sikerült, az most igen – és ezzel nemcsak a korong rocktörténelmi utazása, de a zenekar története szempontjából is teljes lesz a kör. 
 
(A CD-t a számítógépünkbe illesztve a www.primalscream.net/bonus oldalról egy bónuszdalt is letölthetünk: egy 1973-as kislemezritkaság, a Lemmy korabeli zenekarától, a Hawkwindtől származó Urban Guerilla feldolgozását, melynek szövegét Gillespie öngyilkos merénylők említésével aktualizálja – és köti az album Suicide Bomb című számához.)