(FF Film & Music)
A gitáros-énekes Czutor Zoltán az Afrobetyár album megjelenése után bő másfél évvel, 2005 elején feloszlatta hosszú karriert befutó szegedi rockzenekarát, a Nyerset, hogy aztán Budapesten új zenésztársakkal célozza meg a befutást a slágeresebb pop-rock felé orientálódó Belmondo együttessel és annak Él ilyen – Alien című lemezével (lásd interjúnkat!). A főleg női szívekhez utat törő kvintett – két doboscsere után – 2008 nyarára készült el második anyagával, mely a bemutatkozásnál sokkal jobban sikerült.

A Belmondo együttes érezhetően a nagy befutás szándékával indult – a nagy befutáséval, ami a Nyersnek nem adatott meg. Ez a túl nagy akarás kicsit rá is nyomta a bélyegét az első albumra, s utólag már a zenekari tagok is úgy látják, hogy túl sok – ráadásul igazán meg sem térülő – kompromisszumot kötöttek a hangzás kialakításakor. Második nekifutásra Czutor és zenészei (a zongorista-vokalista Pulius Tamás, a gitáros Szabó László, a basszista Temesi Berci, illetve a 2007-2008 fordulóján, a felvételek korai fázisában csatlakozott új dobos, Reggel Ferenc) jóval lazábban álltak a dologhoz, és ez a görcsmentesség kifejezetten jót tett az új anyagnak. A „kevesebbet markol, de többet fog” esete.
A magánéletében zűrzavaros 2007-es évet záró dalszerző-zenekarvezető – főleg a férfi-nő kapcsolatokat tárgyaló – gúnyos szövegei és zenei megoldásai még sosem voltak ennyire letisztultak és közérthetőek. Körülbelül ilyennel kell lennie egy nívós magyar mainstream pop-rock lemeznek. A Hogy nézel rám? album kellőképpen változatos is a Rock sztár (Nem keresem) című diszkó-funkos klipdaltól és a frontember Beatles-harmóniák iránti örök rajongását mutató Zöldzsemű szörnytől a Rájár a rúd programozott alapjaira tett riffjein, a Kényelmes vagyok bossa nova hangulatán, a Szájszám (Az ég a föld miatt) első felének a capella stílusbarvúrján, a Húzza, húzza lassan imbolygásán, az Annyi minden (úgy fáj) tágas nyolcvanas évekbeli hangképein és az Maga amatőr apró effektekkel feldobott slágerességén át a Bízd csak ránk laza bulijáig (melynek nyitó gitártémája a Nyersre, az 1996-os Béna idejébe kacsint vissza), illetve a Kész című zongorás zárószámig. Ezt a lemezt – melyről igazán csak a Pulius Tamással közösen írt és énekelt Tömegdiszkó lóg ki – akár még azok a Nyers-rajongók is szeretettel fogadhatják, akik az első Belmondo-anyaggal nem nagyon tudtak megbarátkozni.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek