Fürdő Múzeum
|
Magyarország első műemlékének számító romterülete
Németh Margit, régész: Az Aquincumi Múzeumot 1894-ben nyitották meg. Az első régészeti ásatás 1778-ban történt a mai Flórián tér területén Schönvisner István vezetésével, aki a pesti egyetem tanára volt és az ókorral is foglalkozott. A fürdő egyik központi fűtéses terme akkor került napvilágra, amikor meszesgödör ásása közben hatalmas kőoszlopokra bukkantak. Schönvisner, amennyit lehetett, föltárt a fürdőből. Ő volt az első, aki szakmailag kimutatta, hogy ezek a romok az Ókori Aquincum emlékei és azt is megállapította, hogy a fürdő a légió II. Adiutrix századához tartozott. Egy éven belül még a publikációt is megjelentette. Maga Mária Terézia rendelte el a feltárást és a leletek bemutatását a nagyközönségnek, így a Fürdő Múzeum, Magyarország első szakszerűen feltárt régészeti emléke.
- Mikor érkeztek Aquincum területére a rómaiak?
 
 
- A Duna magyarországi szakaszának katonai megszállására a Kr.u.I.század folyamán került sor. A mai Óbuda központjában 73-ban Auxiliaris (segédcsapat) lovastábor, 89-től castra legionis (legiotábor) létesült. A legelső táboruk Budapest területén a Vízivárosban, a Batthyányi és a Bem tér között volt, ahol az I. század 50-es éveiben lovascsapat állomásozott. Nagyon szép sírkövek kerültek elő. Az a tábor a II. században megszűnt, onnan jöttek fel ide, erre a területre. 
 
Az egész települést Aquincumnak hívták. Állandó helyőrsége kisebb megszakításokkal a legio II. Adiutrix volt. Monumentális katonai fürdője a tábor két főútjának kereszteződésében állott, mintegy 120x140 m alapterületen. Három mostani hatalmas lakóház volt a fürdő épülete, amelyből később palota lett. A tábor sematikus térképét úgy készítettük el, hogy kipöttyöztük a feltárt útszakaszokat. Ezeket összeszerkesztve, kijött az az utcahálózat, ami az épületcsoportok között futott és kiadta a tábor alaprajzát. 
 
Az aluljárót úgy építették meg, hogy megkérdeztek minket, hogy hol van a táborfal, hol mennek az utak. A fürdőt mindkét utca felől oszlopcsarnok zárta le. A romok ma az aluljáró Tavasz utca felé nyíló átjáróból közelíthetők meg, amelyet az egykori római utca nyomvonalán alakítottak ki. A közel 6000 főnyi legio parancsnoka 106-tól Alsó-Pannónia helytartója lett, akinek a palotáját a mai Hajógyári szigeten építették fel. A tartományi kormányzás épületei a tábor körül létesült katonavárosban állottak. A légiótábortól 2 km-re északra, a mai Aquincumi Múzeum környékén épült ki a polgárváros, mely és a katonai táborral nagyjából egy időben kezdett el fejlődni. Kiépült egy nagyon díszes közigazgatási negyed, ahová a gazdag emberek igyekeztek közel költözni. Szép és értékes lakóházak vannak más területeken is, de ez lett a település elit negyede. Aquincum két amfiteátruma közül a kisebbik, a polgárvárosi, a város északi falán kívül helyezkedik el. 
 
- A légió mennyi ideig volt Pannónia területén? 
 
- A IV. században még itt voltak. Akkor a tábor valószínűleg már kisebb volt és több határszakaszra osztották, de a II Adiutrix a legkésőbbi római térképeken is rajta volt. 
 
Pannóniát 106-ban Traianus császár uralkodása alatt ketté osztották. Aquincum Alsó-Pannóniának (Pannónia Inferiornak) lett a tartomány fővárosa. Első helytartója a későbbi Hadrianus császár lett, aki már fiatal katonatisztként is itt állomásozott. 296-ban, Diocletianus császár alatt Alsó-Pannónia keleti feléből Valeria néven szerveztek provinciát. A római uralom 433-ban szűnt meg a tartomány területén. 
 
- A fürdőt mikor építették? 
 
- A 2. században emelték, majd többször átépítették. Alaprajza azt mutatja, hogy az egyes termek, helyiségek szimmetrikusan egy észak-dél tengelyre fűződnek fel. A tábor főútjai felől nyílhattak a főbejáratok. 260-ban az egész tartományt érintő háború során a fürdő olyan mértékben elpusztult, hogy évekbe telt az újjáépítése. 
 
A XIX. század második felében közműárkot ástak, akkor került elő egy feliratos oltárkő, amelyik arról emlékezett meg, hogy 268-ban ezt az épületet újraépítették, és új bejáratokkal, folyosókkal, oszlopcsarnokokkal díszítve átadták a légió számára. 
 
Latin elnevezését - thermae maiores legionis II Adiutricis / a legio II Adiutrix nagyobbik fürdője - a feliratról ismerjük. A thermae maiores kifejezéssel vagy a méretét akarták érzékeltetni vagy korábban volt egy kisebb fürdő is. Ez a légiós katonák közfürdője volt. Nem olyan, mint egy mai uszoda vagy strand. Leginkább a törökfürdőhöz hasonlítható. 
 
A fürdő a 4. században elvesztette eredeti funkcióját és teljes átalakításon ment keresztül. A legio átköltözött az addigi tábor keleti oldalához emelt késő római erődbe. Az intézkedésre katonai, közigazgatási változások miatt került sor. 
 
A fürdőt, mint a légiótábor legnagyobb épületét díszes palotává alakították, a korábbi medencéket, díszes kútfülkéket feltöltötték, új termeket alakítottak ki. Már Schönvisner is megfigyelte, hogy egy korábbi medence fölött mozaik padlót helyeztek el. Az új palotához fürdőszárnyat építettek. 
 
A dux, a tartomány katonai vezetője lakott itt. Neki alakítottak ki egy szép kis magánfürdőt, egy díszmedencével a kertben. Addigra ugyanis - valószínűleg a háborús események és a gyakori dunai áradások miatt - feladták a Hajógyári szigeten a helytartói palotát. 
 
- Milyen helyiségek voltak a fürdőben? 
 
- Az oszlopsor alapja ma is megvan. Csak ennyit lehetett feltárni belőle, mert a többi része folyamatosan közlekedés alatt volt. A közműárkokban talált töredékekből ki lehetett rajzolni az alaprajzot. A római építészet szigorú elvek szerint dolgozott, tehát az épületeket birodalomszerte érvényes szabályok szerint alakították. Egy adott mennyiségű adatból már tudható az alaprajz, ráadásul a fürdő egy elég standard épület. 
 
Északi végét tornacsarnok zárta le. Ettől délre a hidegvízű medence két oldalán egy-egy vetkőző helyiség volt. Keleti végén kapott helyet az illemhely, a latrina. Egy centrális teremből nyíltak a hidegvízű medencék, és ugyaninnen lehetett megközelíteni a langyos vizű fürdőrészt és a kör alaprajzú izzasztót. Az izzadságot meleg vízzel mosták le, a végén pedig, hideg vízzel zárták le a pólusokat. Az épület védett déli felében alakították ki a legerősebb fűtést igénylő forró vizes fürdőrészt. Feltehetőleg nem akármikor, hanem beosztás szerint használták a fürdőt. Nyilván jól el is töltötték itt az időt, mert tágas, nagy tartózkodó helyiségek voltak. 
 
A padlófűtés oszlopokat, - melyek tartották a padlót és köztük keringett a forró levegő - egy kőtömbből faragták ki. A principia, a katonai tábor parancsnoki épülete, a Flórián Áruház alatt és mögött van. A díszkapuja akkor került elő, mikor az áruházat alapozták. Csak robbantani lehetett, szétverni nem, olyan erősre építették. 
 
- A tábor nagy része még mindig a föld alatt van. 
 
- Igen,...és jobb is, mert ez hatalmas terület. Nem tudjuk elköltöztetni a fővárost. Más városok is küzdenek ilyesmivel. Mi olyan értelemben jól állunk, hogy azért egy komplett alaprajzot tudtunk készíteni, ami annak köszönhető, hogy a lakótelep építésekor is voltak már ásatások. Ahol sűrűn lakott a terület, ahol élnek, ott nem lehet felületetek nyitni, kutatni és ásatásokat végezni. 
 
 
 
 
Ozsda
2008.07.01
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Budapest, Fogasház, 2011. szeptember 30. - 2012. május 25
Working Class Heroes a BÉKA 2011/2012-es filmklubjának tematikája.
 
Budapest, VAM Design Center, április 7. - július 8.
„Fedezd fel, éld át, tapasztald meg!” – biztatják a látogatókat a majákról szóló közösségi-interaktív kiállítás szervezői.
 
Budapest, Budapest Park, május 25. 20:00
A d’n’b-gurut ismét a Bladerunnaz szólította kvázi a „második otthonába”.
 
Székesfehérvár, Alba Plaza parkoló, Veszprém, Betekints völgy, május 25., május 25.
A rendezvény keretében lufikat engednek az égbe a csellengés veszélyeire emlékeztetve mindenkit.

Viszlát, első szerelem

francia-német romantikus filmdráma, 110 perc, 2011

Tegnap éjjel

angol-francia romantikus filmdráma, 93 perc, 2010

Men in Black - Sötét zsaruk 3. 3D

amerikai vígjáték, 105 perc, 2012

Kezeket fel, srácok!

francia filmdráma, 90 perc, 2010
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.