Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Filmszakmai továbbképzés fiataloknak
|
A Dunaversitas Egyesület immár nyolcadik alkalommal indítja el egyéves, filmes, televíziós gyakorlattal rendelkező fiataloknak szóló mozgóképszerkesztő-rendezői-operatőri mesterkurzusát.
A 2008/2009-es tanév hallgatói – a korábbi évfolyamokhoz hasonlóan – mozgóképes elméleti előadásokon és filmkészítési gyakorlaton vehetnek részt. Az oktatás, valamint a filmkészítés költségeit az egyesület biztosítja, illetve a Duna Televízió és filmszakmai alapítványok támogatják. 
 
A felvételt nyert hallgatók szeptembertől kezdődően havonta egy alkalommal háromnapos foglalkozáson vesznek majd részt. Az elméleti előadások és filmelemzések általában (de nem kizárólag) az adott hét szerdai és csütörtöki napján, a műhelyfoglalkozások pénteken lesznek. A műhelymunka során a résztvevők filmterveinek részletes kidolgozása, a leforgatott, majd összeállított anyagok véglegesítése történik. 
 
Az előadásokat a résztvevők a Szent István Egyetem hallgatóival közösen látogatják. A mesterkurzus elvégzéséről, illetve a vizsgafilm elfogadásáról bizonyítványt kapnak. Az előadók a szakma jeles képviselői (fotóművészek, operatőrök, rendezők, forgatókönyvírók, hangmérnökök, televíziós szerkesztők, filmesztéták). A csoportvezető tanárok: Buglya Sándor, Horváth Z. Gergely és Lugossy László
 
Jelentkezni 2008. augusztus 22-ig lehet a következő e-mail címen: dunaversitas@gmail.com, vagy postai úton: Dunaversitas Egyesület 1016 Budapest, Mészáros u. 48. A jelentkezőknek el kell küldeniük szakmai önéletrajzukat, valamint egy kb. 15-20 perces, dokumentarista módszerrel megvalósítható film tervezetét (max. 2 gépelt oldal terjedelemben). A filmterv címe: „Hétköznapi történet”. 
 
A pályázó a címnek megfelelően ne valamely szenzációs, rendkívüli eseményt, hanem egy személyesen megismert „hétköznapi” élményét válassza témának. A film elbeszélhető történet szerkezetére törekedjen, annak ellenére, hogy a feldolgozás módja nem lehet játékfilmes. Tartalmazhat interjút vagy riportot is, de nem állhat kizárólag ezekből. 
 
A felvételi helyéről és időpontjáról írásban értesítik a jelentkezőket. 
filmhu
2008.06.12
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.