Mindent tud. A kérdés most már az, hogy mi legyen az a minden, ami lemezre (jó, legyen CD) kerüljön. Hát erre nagyon személyes dalok kerültek, a legnagyobb részük népdalsorokról elrugaszkodó saját szöveggel. A kezdő Hold Bódis Kriszta versére készült, puhán, érzékenyen idézi fel a klasszikus női mitológia elemeit. Vele ellentétben a többi szöveg megnyugtatóan konkrét helyekhez, dolgokhoz kötődő képeket sorjáz, a magyar-zsidó-cigány-bolgár dallamokhoz természetesen simuló prozódiával. 
 
A zene hasonlóképpen hagyományos hangzásokban gyökerező saját zene, szerzőként minden közreműködő fel van tüntetve. Saját zene és közös zene, és jó, hogy egy ilyen énekesnő mögött, mellett van egy zenekar. Az együttes alapja a cimbalom-bőgő-ütős trió (Lukács Miklós, Novák Csaba, Dés András), a szólista Szokolay Dongó Balázs most többet használja a szopránszaxofont, mint a dudát, vagy a furulyákat. A Palya Bea Quintet zenészei mellett akadnak vendégek is: Theodossii Spassov bolgár kavalon játszik az anyag felében, Lantos Zoltán két számban hegedül.  A legérdekesebb közreműködő azonban a vietnámi-francia Vincent Lê Quang, aki szintén szopránszaxofont fúj, hol benne a bolgárosban, hol kicsit kijjebb, egészen a dzsesszes improvizációkig. Mert van egy ilyen távolabbi pólusa ennek a lemeznek, még sztenderdek is megszólalnak, szintén „elsajátítva” (bár a Sometimes I’m Happy és a záró Lover Man angolságával kissé kilóg). Mondom, Palya Bea mindent tud, a zenekar pedig azzal játszik, hogy a zongorát cimbalom imitálja, a bőgő, a perka meg a szaxofon meg eleve helyben van (a végén azért a zongora is megjelenik). Kiváló munkát jegyez a producer is, a brit Stuart Bruce, aki az utóbbi években elsősorban Susheela Raman lemezeinek (Salt Rain, Love Trap, Music For Crocodiles) hangmérnökeként bizonyított. 
 
Szóval javarészt könnyen hallgatható, időnként belassuló zene ez, de első pillanattól az utolsóig Palya Beáról szól. Ezért következik logikusan a legkönnyebb Észosztó nagy szájhős után a legnehezebb, a Három árva. Mindkettő százszázalékosan hiteles, a lazán beszólogatós majdnem-popdal és a pontosan, stílusban elénekelt népballada, amelyben kíséret nincs, csak a majdnem-hallgathatatlanul fájdalmas sikolyok a szaxofonból és kavalból. Mind előadói, mind hangszerelési szempontból katartikus csúcspont. Vagy inkább mélypont, mert nagyon mélyre kell vele lemenni. De aztán megint föl. 
 
Nem panaszkodhatunk, remek magyar énekesnőket hallhatunk mostanában, leginkább a népzene tájékain. Legyünk most óvatosak: Palya Bea az egyik legjobb. A sok jó hang és arc közül neki a legszemélyesebb a kisugárzása.