A sí-és logarléc - Beszélgetés Perőcsényi Péterrel
|
Idén 80 éves a XX. kerületi Zrínyi Miklós Általános Iskola, ahol Perőcsényi Péter technikát tanít. Ez alkalomból különböző műsorokat, versenyeket rendeznek a gyerekeknek. Az ünnepi héten megnézhették a tanár úr gyűjteményének egy részét is.
- Pontosan mit gyűjt? 
 
- Perőcsényi Péter, gyűjtő: Azt szoktam mondani, hogy mindenevő vagyok. Vagy azt, hogy sokféle bajom van, ugyanis a gyűjtési szenvedélyt sokan betegségnek tartják. Egyszer egy rádiót nem sikerült megszereznem, gondoltam addig megyek, míg rá nem lelek. De olyat, azóta sem találtam! Így kezdődött, a rádiókkal. Aztán jött vele minden. Pedagógusként a tanszerek, könyvek, játékok, oktató eszközök érdekelnek, mint műszaki embert a régi rádiók, telefonok. Lassan húsz éve, hogy gyűjtöm ezeket a tárgyakat, járok utánuk az ócskapiacokra. Sajnos már a régiség kereskedők, guberálók, ócskások mind tudják, hogy ez micsoda érték, és olyan összegeket kérnek, hogy hanyatt esik tőle az ember. Egyszerűbb, kisebb dolgokat előfordult már, hogy másoktól kaptam, de a legtöbbet vásároltam. Most a radírtól az iskolapadig kb. 650 tárgyat mutatok be. Ami itt látható, az mind az én tulajdonom, mindezt én gyűjtöttem, vásároltam vagy cseréltem. Nem időrendben állítottam ki őket, hanem témák szerint. 
 
Külön vannak a számítógépek, aztán jön az úttörő, majd a cserkész korszak, utána a számolás és mérés eszközei, majd a postához tartozó tárgyak, a telefonok, a játékok és a tanszerek. A kiállításokra ezeket a tárgyakat több napi munkával előszedem, itt kirakom, utána meg napokig tart, míg hazaviszem őket, és otthon mindet visszapakolom a bőröndökbe és a polcokra. 
 
- Mi érdekli legjobban a gyerekeket? 
 
- A táska és tégla méretű mobiltelefonok és a régi számítógépek. Ezelőtt húsz évvel, ezekkel a számítógépekkel én még oktattam a gyerekeket. Akkor Magyarországon szinte alig volt iskola, ahol ezt tanították. Nekünk főleg Commodor gépeink voltak, de van itt iskola számítógép, amit a Híradástechnika Szövetkezet készített kimondottan a hazai oktatás céljára. 
 
Aztán itt a Videoton gépe is, ami nagyon kis példányszámban került forgalomba, de mire elkészült, addigra el is avult. Ezek már muzeális értékek. Tetszenek a gyerekeknek az úttörős korból kiállított tárgyak. Sokszor fölkiáltanak, hogy „jaj ilyen apának, a nagymamának is van otthon!” A roncstelepről hoztam ki az iskolánk régi tábláját. A rendszerváltás után gondosan lefújták a címert és újat ragasztottak rá, én meg tíz körömmel vakartam le. A kis úttörő játéktrombitát az interneten vettem. Kedvenc darabom az úttörővasutas csokoládé és a kis persely, amit az úttörő vasútállomáson lehetett venni. A gyerekek sírtak érte! 
 
- Ezek a csokik már rég nem ehetőek. 
 
- Nem, fadarab van mindegyikbe beletéve. A vízi úttörő sapka is nagyon ritka, mert kevés volt belőle. Próbáltam mindent összegyűjteni, ami erre a korra jellemző. Úttörő zászlókat, őrsi naplót, övet, sípot, igazolványokat, a szovjet-magyar barátság emlékeit, az orosz tankönyvvel az élen. A vörös csillag egy gyárkapuról való. Vaterán vettem, vidékre kellett elmenni érte. Nagyon hiányzott volna a gyűjteményből... 
 
A bal oldalon többek között a vörös csillag, a zászló és a Lenin szobor látható, a jobb oldalon meg a cserkészek és a hozzájuk tartozó vallási jelképek. Nagyon ritkák már azok a tárgyak, melyeket ők használtak. A cserkészcsapat zászlója 1934-ből való. A tölcséres rádió, annyi idős, mint az iskolánk. Eredeti az állapota, igaz most nem működik de még biztosan megszólaltatható. 
 
A számolás és mérés eszközei következnek, például a logarlécek sok fajtája. Ilyen zsebszámológépeket használták az elektronikus gépek előtt. 
 
Berendeztem egy postahivatalt távíróval és telefonközponttal. A telefon fejlődését is nyomon követhetjük az egészen nagy méretűtől napjainkig. Az utolsó rész a játékoké. 30-40-50 éves tárgyakat hoztam. Az annál régebbi játékok olyan drágák, hogy azokra én már nem áldozok. A terem közepére rendeztem be egy osztálytermet, régi paddal, - az lehet 100 éves is - palatáblával, mártogatós tollakkal, iskolatáskákkal, tinta-és tolltartóval, könyvekkel. 
 
Gyakran kérdezik a gyerekek, hogy működnek-e kiállított tárgyak. Talán a fele működik, és ha egyszer sok időm lesz, akkor a többit is megjavítom majd. Igyekszem rendbe hozni őket, de én nem vagyok híve annak, ha átfestik, vagy politúrozzák a tárgyakat. Jobb szeretem eredeti állapotban hagyni és csak javítgatni őket. Sok mindent meg tudok csinálni házilag, de én inkább csupán felfrissítem a tárgyakat, hogy úgy nézzenek ki, mint ezelőtt. 
 
- Már megfogalmazta magának, hogy miért gyűjt ennyi mindent? 
 
- Volt egy rokonunk, aki nem dobott ki semmit. A kiürült gyógyszeres üveget szépen visszatette a dobozába, lezárta és eltette. A gyűjtés ugyanolyan szenvedély, mint bármi más, amibe az ember egyre jobban belelovalja magát. 
 
Ha látok egy érdekes, régi elemlámpát, akkor azt meg kell venni, nem? Azt az öreg sílécet se lehetett otthagyni... 
 
Egyébként a gyűjtemény egy része kapcsolódik a munkámhoz, ugyanis egy régi rádión meg tudom mutatni a gyerekeknek, hogyan működik. Nagyon sok mindent megtanultam, megtudtam a gyűjtés kapcsán. Ha látok egy tárgyat, ami a gyűjtőkörömbe tartozik, akkor rögtön meg tudom mondani, hogy
micsoda. Ha egy alkatrészt vagy csak egy csavart találok belőle, akkor is. 
 
- Mennyi időt szán erre a szenvedélyre? 
 
- Minden szombaton, korán reggel végigjárom az ócskapiacokat, hogy van-e valami újdonság. Egyre kevésbé van. Mire a család felébred, én már otthon is vagyok. A tárgyakat törölgetni, rendezgetni kell, ha valami újabb kerül a gyűjteménybe, akkor annak helyet kell találni. Ezt 24 órán keresztül is lehetne csinálni. Járok olyan múzeumokba is, ahol rádiót, telefont, műszaki jellegű dolgokat állítanak ki. A Néprajzi Múzeumba rendszeresen elmegyek. A családom már nem annyira örül, ha azt mondom, hogy menjünk el ide vagy oda, gyanús nekik, hogy nincs-e arrafelé olyan múzeum, ami... 
 
- Nem fél belegondolni, hogy mi lesz a gyűjteményének a sorsa? 
 
- Nem félek, mert ezeket el lehet adni. Ha valamitől meg akarok válni, akkor akár az interneten is tudom árulni. Ismernek a gyűjtők is, sokszor ők is próbálnak rávenni, hogy ezt vagy azt adjam el nekik. Gondolom, a fiam - aki már ebbe beleszületett - majd valamit kezd vele. Ha nem akar ezzel foglalkozni, akkor eladja. Ő most még közömbös a gyűjtéssel, gyűjteménnyel kapcsolatban, ...remélem, nem fogja kidobni a kukába... 
 
 
 
 
 
 
Ozsda
2008.04.03
|
2 komment|Szólj hozzá!
Drága Tanár Úr!

Örömmel olvastam ezt a beszélgetést. Kívánom, hogy sikerüljön minél több régiséget gyűjteni. Nagyon szerettem az óráit és a kiállítás is nagyon jó volt. (Bár az iskolánkban nem biztonságos kiállítani ezeket a tárgyakat, vagy csak zártkörűen szabad...)
A kiállítás látható az iskolán kívül is?
Mosolyogva gondolok kedves tanáraimra!
Üdvözlettel:
Dóri
Novák Dorottya
|
2009-12-12 15:56:27
Kedves Perőcsényi Péter, csak most akadtam rá erre az oldalra,
ha ma is gyűjti az úttörős tárgyakat akkor jelentkezzen, mert nekem
nem sikerült "múzeumot" létrehozni és fel kell számolnom a meglévőt! üdvözlettel, Sógor Ferenc Sopron 06-30-9595-965
Sógor Fereenc
|
2009-11-10 14:17:12
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Budapest, Uránia, 2011. szeptember 14. - 2012. május 30
Nyolcadik évadát kezdi a Faludi Akadémia-féle dokumentumfilmes fórum.
 
Budapest, Iparművészeti Múzeum, március 16. - szeptember 30.
Nagyszabású, összesen 440 műtárgyat felvonultató kiállítás látható az Iparművészeti Múzeumban.
 
A38 Hajó, Fonó Budai Zeneház, Hagyományok Háza, Művészetek Palotája, május 24 - 27.
Négy nap, mikor felvonul a magyar nép- és világzene színe java.
 
Kaposvár, Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága - Rippl Rónai Múzeum, január 20. - július 31.
A tárlat a '30-as évek ünnepelt színésznőjének, Rácz Valinak állít emléket.

Viszlát, első szerelem

francia-német romantikus filmdráma, 110 perc, 2011

Tegnap éjjel

angol-francia romantikus filmdráma, 93 perc, 2010

Men in Black - Sötét zsaruk 3. 3D

amerikai vígjáték, 105 perc, 2012

Kezeket fel, srácok!

francia filmdráma, 90 perc, 2010
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.