A budapesti vigalmi negyedtől földrajzilag nem is oly távol, de már a határt jelentő Erzsébet körúton túlra eső teázó igazi meglepetés. Az ajtón belépve magam mögött hagyom a lokálok, peepshow-k, talponállók neonvilágát, és egy otthonos indiai teázóba csöppenek.

A füstmentes teateraszon foglalok helyet. Mivel a szőnyeggel borított töröküléses merengőben most egyedül lennék, így inkább a párnás fonott fotelek egyikében nyúlok el. A nem hivalkodó, mégis ötletesen kialakított tér hamar befogad, és amíg a teaház asszonya odalent csendben motoz pultja mögött, én a teakínálatba merülök.

A meggyőzően nagy választék és a precíz leírások a maradék kétségemet is eloszlatják a hellyel kapcsolatban. Fekete, zöld és fehér teák, rooibosok, matek, ayurvédák a világ legjelentősebb teahatalmaitól. Az árak is jelzik, hogy a bolt minőségi teákban utazik: 560-tól egészen 1000 fo

ritig is terjedhet egy kanna tea ára. Én a halovány megvilágításhoz és a kora esti órához passzintva egy föld alatt érlelt, serkentő vörös teát, egy kanna Pu Erht (660) rendelek magamnak. Az ital hamar elkészül, s miután kedves kis készletben felszolgálják, békés és puritán teázgatásba kezdek.

Persze dőzsölhetnék is, vannak itt szendvicsek, turmixok, sütik, de most jól esik a földszagú gőz egyszerűsége. Közben a vöröses-sárgás fényekben úszó teafotókat és az ízléssel összeválogatott szőnyegeket szemlélem. Jó tea, jó hely, nincs nyüzsi, csak a Petőfi Rádió hogy jön ide? Mikor tanulják meg végre a teázók zenében is vállalni identitásukat?