Nem szabad nekem, kérem, beleavatkozni a sorozat heti menetébe, a múlt héten is megírtam egy olyat, amit akkor láttam, nem óperenciás tenger az én agyam, kérem. Szóval, az most történt, hogy Vanda szörnyű vádat emelt Imre ellen, csak éppen a hét legelején. Mindegy, még egyszer nem mondom el, de azt előre elárulom, hogy tegnap átmenetileg beszart a video, a jövő héten nem lesz hétfő. Fél órát tartott, de megcsináltam. És a végek sem fognak már lemaradni, hála az RTL újbóli átütemezésének, mert egy füst alatt azt is megoldottam.
Szóval Vanda kitalálta azt, amiről meséltem, borzasztóan kezdődik ez a hét. Juli után egyből a vérmes nagymama értesül a kitalált vádról, és egyből elfelejti, milyen gátlástalan dög az unokája, és rögvest készpénznek veszi az elhangzottakat. Ezalatt a nyuszi házban Terka takarít ruhában. Igen, ez egy kicsi vers volt, viszont eszembe jutott, az később lesz, amiről szól, témát váltok. Miklós két mobilvécével birkózik, de a családi ügyek sokat kivettek erejéből, nem tudja cégen belül elintézni őket. Végül a nyomasztó munkája alól frissen felszabadult Lászlót bízza meg, hogy szállítsa őket egyik építkezésről a másikra. Ő Erik bevonásával intézkedik, de egy csőtörés miatt a vécék a ház udvarán kötnek ki estére. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem véletlenül. Míg Zsolt és a ház lakói érdeklődve szemlélik a jövevényeket, Miklóshoz megérkezik a nyomozója, akit a főpincér egyből felismer, és azt is kitalálja, hogy hová tarthat. Meg is említi Nórának, aki cseppet sem csodálkozik. Ám Miki megnyugodhat, informátora csupa jót talált a bébiszitterről, boríték mehet a fiókba és a zsebbe. Kristóf - ígéretéhez híven - meglátogatja Nórát, és nagyon felzaklatja Emma védelmében. A fiú aztán gyorsan elsiet, de először még Andrással is összevész. Arra kéri Emmát, fontolja meg a kapcsolatukat, mielőtt még jobban beleszeretnének egymásba, hogy ne később kelljen csalódni ennyi vesződség után. Látni Emma arcán a döntést. Imre éppen Zsófival beszéli meg a Vandával történteket, mikor Laci hívja, mert helyzet van. Klaudia náluk őrjöng, az erőszakolót keresve, így értesülnek a leány ármánykodásáról. Imre egyből átmegy Orsolyával a tetthelyre, de felhúzza magát, ami miatt dolgavégezetlenül, és még nagyobb bajban érkeznek haza. Vanda nem hajlandó a rendőrségre menni és feljelentést tenni, ami érthető, viszont akkorát szólt bosszúja, hogy most már vissza sem fordulhat belőle, ami Imrének igazán rossz, mert nem tudja magát tisztázni a vádak alól.
Most jön a verses rész, kiegészítve avval, hogy Terike, aki alig marad el Magdolnától a kotnyeleskedésben, az irodában takarít éppen. Véletlenül észreveszi a szitter-névvel ellátott borítékot, amit akaratlanul is muszáj megemlítenie Nóránál, a soros vasalásnál. Nóri az éppen nála tereferélő Zsuzsával és titkos irodakulcsaival utána jár az esetnek, de barátnője óvva inti, hogy nagyobb ügyet csináljon a furcsa módon kiderült megfigyelési ügyből. Hiába. Sajnos a lemaradozó végek miatt pontosan nem tudom, hogy hogyan, de Miklós jön ki jobban az patáliából, és Nóra attól tart, ezt élete végéig hallgatni fogja. De Miklós később azt mondja, hogy nem. Hogy a heti valószínűtlenség se maradjon el, csőtörést javítanak a Mátyás-téren is, ami több kellemetlenséget is szül. Zsoltnak ásványvízből kel kávét készítenie, Vilmosnak meg a szomszéd térre kell menni, ha fosni akar. Dehogy! Sokall okosabb ő annál, ezért beül az egyik kéznél lévő mobil székeldébe. Ezt, a másikkal együtt a zenét hallgató Erik pakolja fel a teherautóra, Laci meg a fúrástól nem hallja meg Vili segélykiáltását, ami nem tűnhet értelmes mondatnak, most sem, de teljesen átlátni az értelmét, megnéztem. Klaudia és Julia határozottan hisznek Vandának, aki végül elmondja karkötő lopását is, persze alaposan megváltoztatva a tények szilárdságát. Zsófi a vádaskodás előtt és után is beszélt Vandával, ezért biztos Imre ártatlanságában, és nem tűri, hogy kicsinálják a napról napra zaklatottabb barátját. Kigondol hát egy hülyeséget. Ráveszi Kingát, hogy az vegye rá Vandát, hogy az mondja el bűnösségét. Remek, nem? Ez pont Kingának sikerülhet, ugye? Mindenesetre belekezdenek. Zsuzsa megemlíti Emmának egy feszes szóváltásnál, hogy Nórának imponált Kristóf határozottsága, ami gondolatlavinát indít el a lányban. Azt már elfelejti megemlíteni, hogy Nóra érdekes elmélete szerint a határozottság nem Kristófé, hanem Tóni szívéé volt, amitől ugyanúgy kiborul. Mostanában én nem bíznám fontosabb peres ügyeimet Nórára.
Vilmos ezalatt átutazza a várost, majd egy óvatlan pillanatban kiszabadul a vécéből, amiből Laciék semmit sem vesznek észre. Így marad árván az öreg valahol, már majdnem vidéken. Nemsokára két lepattant ribanc társaságában találja magát, akik a tévécsatorna képzelt nyelvjárását beszélik, nem csoda hát, ha nem értik egymást. Szerencsétlen egy ruppót sem kap tőlük telefonra. A házban Juli figyelmezteti Imrét, hogy ne merjen a lánya közelébe menni, ami szerencsésen egybeesik a fiú akaratával, de nyilvánvalóvá is teszi, hogy a lakosság egy jelentős része szilárdan hisz a bűnösségében. Emma azt találta ki, hogy, ha Nóra kezdeti enyhülése után tovább üti a vasat, és teljesen meglágyítja, akkor végül Kristóf odaköltözhet a házba! Remek, nem? Kristófnak sikerülhet, ugye? Olyan reménytelen dolog ez szerintem, mint az, hogy Vilmosból már valaha is normális emberegyed legyen. Ahelyett, hogy gyaloglásba fogna a verbálisan jelzett autóbusz megállóig, vagy legalább furulyáztatna egy ügyeset, csak szerencsétlenkedve kommunikálni próbál az RTL által kiszolgáltatottá tett művésznőkkel, míg megérkezik a hatósági pörsing. Mivel tényleg próbált pénzt kérni a hölgyektől, mindhármukat a kapitányságon kérdezik majd tovább. Botond és Kinga találkozni fognak, ez is de borzalmas. Tilda és Géza pihentek a héten, és Pál is csak barátját vigasztalta. Csak még egy történt, ami most jutott eszembe, a végelszámolásnál, hogy Vili valamilyen hülye beszélgetés nyomán befestette a bajszát hajléktalan-barnára, úgy ment Toj-Tojozni. A legvége nem volt nagyon fontos, direkt megjegyeztem.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek