Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Elhunyt Macskássy Katalin
|
Életének hatvanhatodik évében, március 7-én, pénteken elhunyt Macskássy Katalin filmrendező, a magyar animációs filmművészet kiemelkedő személyisége, a Duna Televízió munkatársa.
Macskássy Katalin 1942. július 13-án született Budapesten. 1971-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ezt követően a Pannónia Filmstúdióban dolgozott. 1971-ben rendezte első filmjét a Balázs Béla Stúdióban. A televíziós sorozatok, mesefilmek mellett szociológiai, pszichológiai és politikai animációs dokumentumfilmeket, ismeretterjesztő, dokumentum- és reklámfilmeket is készített. 
 
Legjelentősebb munkái gyerekekről szólnak, ezekkel saját műfajt teremtett: az animációs dokumentumfilmet. Számos alkotása közül kiemelkedik a Gombnyomásra, a Nekem az élet teccik nagyon, az Ünnepeink, a Családrajz, a Mit vinnél magaddal, a Testünk, a Tücsök és hangya, a Másféleszűek, az „Óh, gyermekek, Tietek a jövő”, a Van itt jó is, rossz is, a Sosem volt Cigányország, a Parasztdekameron vagy a Duna Televízióban vasárnaponként látható Hol volt, hol nem volt című mesesorozat. 
 
Munkásságát 1975-ben Arany Meteor-díjjal, 1977-ben UNICEF-díjjal, 1984-ben Balázs Béla-díjjal, 1989-ben Gyermekekért díjjal, 1990-ben érdemes művész címmel ismerték el. Megkapta a Trevisói Gyermek- és Ifjúsági Filmfesztivál fődíját, a Fellini-díjat és a Kamera Hungária Fesztivál díját is 2000-ben. 
 
A Balázs Béla-díjas filmrendező temetéséről később intézkednek. 
 
 
 
(filmhu) 
2008.03.08
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 12., vasárnap

Lívia, Lídia
Tagok: túl az 1 millión