Vörösmarty, DocuArt Kocsiszín, március 4-9.
A 2002-ben magyar néprajzi és antropológiai filmfesztiválként induló Dialektus idén immár másodszor mutat be európai válogatást emberi történetekből.

Linkek
A 2005 után kontinensünkön készült filmekből csemegéző mustra a több mint 250 pályaműből kereken 50-et mutat be, okosan szekciókba osztva azokat. „A helyzet” nevet viselő blokk különböző világok izgalmas, néha szélsőséges élethelyzeteiről tudósít, a „Mi vagyunk a történelem” háborúkról, forradalmakról és rendszerváltásokról beszél, a „Hátrányban?” a fogyatékos létet vizsgálja, a „Túlélők” a szociális csapdában vergődök nehézségeit írja le, a „Hagyományaink” szekció pedig mesék, mítoszok és jelentést hordozó tárgyak már-már titkos tudását osztja meg velünk.
A versenyfilmek négy kategóriában indulnak az Aranyszarvas-díjért, a közönség számára azonban nem annyira a díjak, de maguk a filmek is igazi izgalmat jelentenek, és akkor még nem is szóltunk a sokszínű kísérőrendezvényekről. A fesztivált ugyanis retrospektív vetítések, viták, konferencia, prezentációk, kiállítások és koncertek teszik teljessé, biztosítva ezzel, hogy nemcsak a vásznon, de a valóságban is különleges emberi történetek szülessenek.
És hogy valami fizikai értelemben is maradandót hozzon a fesztivál: a rendezvénnyel egy időben nyílik meg az Erkel és Ráday utca sarkán álló DocuArt Kocsiszín, a város legújabb és legérdekesebb mozija!

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek