A folytatásos Mary-evangélium legutóbb valahol ott maradt abba, hogy az énekesnő megtalálta élete párját, révbe ért, megtisztult, nincs több dráma az életében (igaz, ezt már a 2002-es No More Drama idején is megígérte). Ehhez képest az új albumnak egyből Growing Pains (Növekvő fájdalmak) a címe és a dráma szó is menetrendszerűen felbukkan a szövegekben. A művésznő egyfajta negatív Kleopátraként (fekete bőr, világos haj) pózol a címlapon, és a hátsó borítón levő nagyobb látószögű képről az is kiderül, hogy egy bakelitekkel teli szekrényen ül, amiből egyből arra lehetne következtetni, hogy megint agyon van hangmintázva minden szám. Ezúttal azonban koránt sincs erről szó – épp ellenkezőleg, most kifejezetten takarékosan kölcsönöztek elemeket az alkotók. Persze azért nem kell megijedni, ez a lemez sem éppen a megszorító intézkedések jegyében készült. Egy királynőnek dukál a széles udvartartás, a lemezen tucatnyi producer, illetve produceri team dolgozott (köztük olyan nevek, mint a Neptunes, a norvég Stargate, illetve az a Tricky Stewart, aki például az Umbrella című Rihanna-slágerért is felelős), három sztárvendég is vállalt jelképes közreműködést hangjával (Usher, Ludacris és Busta Rhymes), a borítón pedig Blige köszönetet mond –Isten, család és a lemezcég mellett – ügyvédeinek is, mind a háromnak. 
 
A Growing Pains első fele tempós, rádióbarát R&B pop, mindegyik szám korrekt mestermunka, csak éppen egyik sem annyira különleges, és nem nagyon érezni rajtuk, hogy igazán Blige karakterére lennének szabva – ezeket a dalokat mondjuk Jennifer Lopez is ugyanúgy énekelhetné (jóval rosszabbul persze). A lemez vége felé aztán egyre szaporodnak a balladák, ez jóval soulosabb és hangsúlyosabb rész. Mary J Blige továbbra is elsőrangúan énekel, akad pár emlékezetes szám is a lemezen, ügyesen van összerakva a mozgalmas Just Fine kislemezdal, a klasszik-diszkó szintikkel operáló funky-party-favorit Till The Morning és az Emotions-hangmintát tartalmazó Talk To Me is. Összességében tényleg csak annyi gond van ezzel az albummal, hogy dögösnek nem túl dögös, szívszaggatónak meg nem túl szívszaggató. Mindegy, a lemez így is-úgy is platina, tehát a dráma ki van zárva.