Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Ingyen szemlézhetünk a filmklik.hu-n
|
A január 29-én kezdődő 39. Magyar Filmszemlén a Millenárison, a Mammutban, az Urániában és a Bemben zajló vetítések mellett a tavaly nyáron indult filmklik.hu-n is nézhetünk Szemle-filmeket – méghozzá ingyen.
Közeleg a legnagyobb hazai filmünnep, a 39. Magyar Filmszemle. A mustra ideje alatt minden évben számos pótvetítést is tartanak a szervezők, hiszen a nagy érdeklődés ezt évről évre igényli. Így is gyakran előfordul azonban, hogy a közönség egy része sajnos lemarad egyik-másik alkotás vetítéséről. 
 
Ezen segít most a Filmklik, amely idén a közönség otthonába is elviszi a Szemle filmjeit. Ez az első alkalom a Magyar Filmszemle történetében, hogy az ott szereplő alkotások egy jelentős részét (a magyar.film.hu támogatásával) a közönség az interneten keresztül is megtekintheti – ráadásul ingyenesen. 
 
A fesztivál ideje alatt több mint 70 alkotás válik streamelve elérhetővé a filmklik.hu oldalán: ezek nagy része dokumentum-, illetve kísérleti és kisjátékfilm, de szép számmal találunk köztük tudományos ismeretterjesztő és kreatív dokumentumfilmeket, sőt filmverset, moziklipet is. Az alkotások közül 26 a verseny-, a többi a bemutató szekcióban látható a Magyar Filmszemlén. 
 
A 2007. június 1-jén indult filmklik.hu hetente új premierekkel örvendezteti meg látogatóit, akik több száz nagyjáték-, dokumentum- és kisjátékfilmmel álló katalógusából válogathatnak. 2007. decemberében pedig a site megrendezte az első hazai online filmfesztivált, az Európa Filmhónapot, melynek során tizenegy, korábban idehaza sehol be nem mutatott európai alkotást láthatott a közönség az interneten keresztül. 
 
A 39. Magyar Filmszemle vetítései 2008. január 29. és február 5. között a Millenáris Teátrumban, a Palace Mammutban, az Urániában és a Bem moziban zajlanak. 
 
 
 
(Budapest Film) 
2008.01.24
|
pl.: "kHönnyel fizetekH" (sic!)... :-( "felettHH", stb. ...
ha változna, ez sem lenne...
|
2009-01-30 07:27:39
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.