Az egyre jobban elterjedő maszírozó gépek (fotel, párna, stb) eleinte csak egyszerűen vibráltak, és sosem értettem, hogy ez miért jó, mert a végeredmény többnyire csak a viszketés volt. Most úgy néz ki, mégis érdemes rezegni.
Persze masszírozásnak még mindig nem nevezhetjük a vibráló eszközöket, arra ma már sokkal fejlettebb eszközök vannak, illetve a klasszikus jól bevált humán erőnél semelyik gép nem jobb.
A rázkódás egészen más területen fejti ki jótékony hatását. Napi 15 perc zizegéssel csonttömeg-növekedés és akár fogyás is elérhető. Legalábbis egereknél bejött.
Clinton Rubin a New York-i Állami Egyetem Biotechnológiai Központjának vezetője, kollégáival közösen 1989 óta dolgozik egy olyan szerkezet kifejlesztésén, amelynek segítségével visszafordíthatóvá válik a csontritkulás folyamata.
A kutatás azon a tényen alapul, miszerint a nem használt csontok elsorvadnak, a gyakori mozgásnak kitett csontoknak ellenben nagyobb a tömege. A fenti állításokat igazolja, hogy az asztronauták havonta csonttömegük 2 százalékát veszítik el.
Az amerikai szakemberek kutatásaik során aztán felfedezték, hogy a csonttömeg-növekedés serkentéséhez egy alig érzékelhető vibráció is elegendő. Elméletük szerint ennek az a magyarázata, hogy a csontvelőből származó őssejtek érzékelik a mozgást, és "a rázkódás könnyebb elviselése érdekében" csonttá alakulnak. A feltevésből ugyanakkor egy másik következtetés is levonható: ha az őssejtek csonttá alakulnak, talán nem alakulnak zsírrá.
Egy szkeptikus állítás szerint a testtömegcsökkenés az egereknél nem a rázkódás testre gyakorolt pozitív hatása miatt alakul ki, hanem azért, mert az egerek halálra rémülnek a vibrációtól, ami emberi mértékkel földrengésszintű rezgésnek felel meg.
További kétkedésre ad okot, hogy a kutatást vezető Clinton Rubin egy korábbi nyilatkozatában kérte, hogy nevét ne említsék egy napon egy vibrációs fitneszgéppel, mert szerinte az akár hátfájdalmat, porcsérülést, homályos látást, halláskárosodást és központi idegrendszeri károsodást is okozhat.
Ez megint egy amerikai kutatócsoport jól hangzó kutatási eredménye és a tényleges bizonyosságig még hosszú ideig kell várni, de mindemellett új szemléletet hozhat az elhízás kutatásában.
Lehet, hogy a jövőben a rázd a se(jhajod) felkiáltás nem csak a szórakozóhelyeken lesz népszerű.
Forrás: Mozgásvilág.hu

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek