A subHuman lényegében az 1992-ben kiadott Bloodline album egyik dalának, az Electro Blues For Bukka White-nak az ötletét viszi tovább. Bukka, azaz Booker T. White egy Mississippi államból származó gitáros-énekes bluesman volt (nem másnak, mint B.B. Kingnek az unokatestvére), és Wilder az ő Shake 'Em On Down című dalának egy hangmintáját használta fel az általa electro bluesként definiált kompozícióhoz. Érdekesség, hogy a Bloodline egy másik számának vendégművésze, a szintén Mute-istállóba tartozó Moby később Play című 1999-es lemezén pontosan ezt az eljárást követte, és az Alan Lomax-gyűjteményből származó gospel és blues vokálmintákkal színesített technójával szélesebb körben is sikerült elismerést aratnia (a Play az ezredforduló egyik legjobban fogyó albuma lett, több mint tízmillió eladott példánnyal, de hasonló zenei világgal aratott sikert a következő Moby-lemez, a 2002-es 18 is). 
 
Alan Wilder most egy egész lemezre kiterjesztette a blues és elektronika összeeresztéséből nyert electro blues hangzást (sőt itt az electro blues-rock már pontosabb cimke lenne), ám ezúttal nem egy elhunyt muzsikus archív felvételei voltak segítségére, hanem egy hús-vér gitáros-énekes, a New Orleans-i születésű, Texasban dolgozó Joe Richardson (akire Wilder saját bevallása szerint a Google-on keresgélve talált). A plasztikbábukkal, illetve azok testrészeivel illusztrált borítófüzet mögé bújó subHuman a sok vendéghangot, spoken word és filmzenei elemeket használó előző két Recoil-anyagnál valamivel hagyományosabb, kevésbé tömény és kevésbé sötét, de a hét, átlagban nyolc-kilenc perces szerzemény helyenként bizony próbára teszi a hallgató türelmét (akad egy 11 percnél is hosszabb darab a lemezen). A blues elemek, mint a Richardson által megszólaltatott slide gitár és szájharmonika, vagy a stílustól megszokott keserű témák (mint például a börtönbüntetés a 99 To Life-ban) helyenként persze elég hangsúlyosan jelennek meg, nem csupán szimpla elektronikus alapot díszítő elemekként (erre jó példa a rövidített formájában kislemezdalnak választott albumnyitó Prey, vagy a 5000 Years). A lemezen uralkodó alaphangulatot a másik fő közreműködővel, az éteri hangú brit énekesnővel, Carla Trevaskissal felvett két triphopos dal, az Allelujah és az Intruders színezi, de a koncentráltság azoknak sem erénye.
 
A subHuman limitált példányszámú kétlemezes kiadásának bónusz-DVD-je tartalmazza a teljes album 5.1-es surround keverését és – Wilder lelkes kísérletezései nyomán született – ambient verzióját, a zenetévékben ritkán látható eddigi Recoil-klipeket, valamint a már említett Electro Blues For Bukka White 2000-ben készült videoremixét is.