Az 1977-es erdélyi születésű színésznőt nyolc éve ismerheti a magyar közönség szerzői filmekre érzékeny fele. Hajdu Szabolcs múzsája és (majdnem) állandó főszereplője a Kicsimarapagoda című kisfilm után a Macerás ügyekben és a Tamarában alakított nagyot, és most az Off Hollywood filmrendezőnőjeként tér vissza a vászonra. Orsit a filmről és az életről kérdeztük.
Linkek
Kapcsolódó cikkek
- Hogyan született az Off Hollywood ötlete? Gondolom, te a kezdetektől fogva jelen voltál.
- Szabolcs felkérést kapott, hogy készítsen tévéfilmet Garaczi László Április című novellájából, és ő - mint általában - a saját világára formálta a történetet, olyannyira, hogy végül teljesen eltávolodott az eredetitől. A novellából lényegében egyedül a kiindulópont, a rádióstúdió maradt meg. Az új cselekmény pedig úgy született, hogy Szabolcs kitalált egy történetvázat, és annak a jeleneteit egy héten keresztül próbálta a színészekkel, és videokamerával rögzítette az improvizációkat. Ezekből alakult ki a végső forgatókönyv.
- Máskor is dolgoztatok már így?
- Hogyne, a Tamara is így született. Ez egy bevett módszer.
- Az ebben a filmben ábrázolt világ elég komor. Ennyire szomorú volna a helyzet? Ti nem próbáljátok meg néha derűsebben látni a magyar filmesek helyzetét?
- Dehogynem, hiszen már abból is fakad némi derű, hogy van rálátásunk erre a világra, hogy magunkat is képesek vagyunk kívülről szemlélni. Kell ehhez egyfajta eltávolodás a saját életünktől és az egész világtól, márpedig könnyedség nélkül nem megy, és ez a könnyedség szerintem a filmben is érezhető.
- Kicsit olyan, mintha a ‘91-es filmszemlén játszódna...
- Vagy inkább ma. Az az érdekes, hogy amikor a bemutatóra készültünk, ugyanazok a problémák kerültek elő, amik a filmben láthatók. Ugyanazok a mondatok hangoztak el egy az egyben, olyan emberek szájából is, akik jól ismerik a filmet. Most is ugyanazt a furcsa bizonytalanságot éljük meg, mert soha semmilyen siker nem egyértelmű.
- Az Off Hollywood érdekes módon Hrabal életrajzi trilógiájára is rímel, ott ugyanis a szerző felesége szájába adja a szavakat, vele mesélteti el az életüket.
- Igen, itt is van egy ilyen csavar, mert lényegében én játszom Szabolcsot, a rendezőt, engem, a hitvest pedig Doma (Szabó Domokos - a szerk.) alakít, de mindketten átformáljuk a figurát olyanra, amilyennek mi látjuk. Ami a vásznon látszik, az nem dokumentáció, hanem fikció, a karakterek több ember tapasztalataiból épülnek fel, jobban meg vannak rágva. Ezek a szituációk nem a realitást mutatják be, de egytől egyig megtörténhetnének.
- Az emberek szakmán belül és kívül szeretnek azzal piszkálódni, hogy ti családi filmeket forgattok, belterjes mozizást folytattok. Ez a film ezekre válaszol? Érdemes egyáltalán komolyan venni ezeket a „rágalmakat”?
- Ez a történet ettől a kérdéstől teljesen független. Az Off Hollywood azért született, mert ebben a pillanatban ez a világ izgat bennünket, tehát nem rágalmakra reflektálunk, hanem arra a mai magyarországi életre, amit mi élünk. Szerintem más emberek is hasonló gondokkal küzdenek: megpróbáltatásokkal, érdektelenséggel, stresszel, szemétkedéssel és így tovább.
- Ez után a szerep után könnyebben veszel majd olyan akadályokat, mint mondjuk egy rádióinterjú?
- Én korábban is igyekeztem saját magamat és a világot időnként kívülről, iróniával szemlélni. Ez egy alapvető hozzáállás, melyet Szabolcs ismertetett meg velem, és ezért nagyon hálás vagyok neki, mert azelőtt nem láttam ki magamból, nem voltam képes más látószögből szemlélni a világot. Nem titok, hogy Szabolcs nagy hatással volt és van rám.
- A filmbéli nagy futás és kiakadás korrekt kórtani bemutatás vagy inkább segélykiáltás?
- Nagyon sok ember él a kirobbanás határán, sokaknak hiányzik egy szelep, ahol ki lehetne engedni a gőzt. Nálunk, színészeknél ez különösen veszélyes, mert naponta saját testünket és agyunkat visszük vásárra, mutogatjuk, ezért napi kockázata van a kibukásnak. A környezetemben sok olyan embert látok, aki tartja magát, tartja magát, de valójában bármelyik pillanatban kiborulhat a bili. És ez így megy nap mint nap. Ez persze egy művész esetében jó is lehet, mert ilyen pillanatokban megváltozik a világ észlelése, és ezt a tudást, állapotot később kamatoztatni lehet.
- A forgatás alatt is voltak hisztik?
- Nem voltak, gyönyörűen dolgoztunk. Mindenki nagyon összekapta magát. Amikor dolgozunk, akkor nem gyűjtünk, hanem megfogalmazunk.
- A filmben a legszebb a futás. Egyébként is rendszeresen futsz, vagy kifejezetten a film kedvéért kezdtél edzeni?
- Régóta napi rendszerességgel futok. A forgatás miatt persze rátettem még egy lapáttal, nem csak a kondi miatt, de mert több mindenre kellett figyelnem: nagyon sok fajta futás létezik, ezért hosszú folyamat volt megtalálni azt, hogy melyik fajta pontosan milyen állapotot fejez ki. A legviccesebb az esti futás volt, mert a forgatáson a fővilágosító egy lámpával a kezében rohant végig előttem, így olyan volt, mintha egy lámpatolvajt üldöznék a budapesti éjszakában...
- Szabolcs felkérést kapott, hogy készítsen tévéfilmet Garaczi László Április című novellájából, és ő - mint általában - a saját világára formálta a történetet, olyannyira, hogy végül teljesen eltávolodott az eredetitől. A novellából lényegében egyedül a kiindulópont, a rádióstúdió maradt meg. Az új cselekmény pedig úgy született, hogy Szabolcs kitalált egy történetvázat, és annak a jeleneteit egy héten keresztül próbálta a színészekkel, és videokamerával rögzítette az improvizációkat. Ezekből alakult ki a végső forgatókönyv.
- Máskor is dolgoztatok már így?
- Hogyne, a Tamara is így született. Ez egy bevett módszer.
- Az ebben a filmben ábrázolt világ elég komor. Ennyire szomorú volna a helyzet? Ti nem próbáljátok meg néha derűsebben látni a magyar filmesek helyzetét?
- Dehogynem, hiszen már abból is fakad némi derű, hogy van rálátásunk erre a világra, hogy magunkat is képesek vagyunk kívülről szemlélni. Kell ehhez egyfajta eltávolodás a saját életünktől és az egész világtól, márpedig könnyedség nélkül nem megy, és ez a könnyedség szerintem a filmben is érezhető.
- Kicsit olyan, mintha a ‘91-es filmszemlén játszódna...
- Vagy inkább ma. Az az érdekes, hogy amikor a bemutatóra készültünk, ugyanazok a problémák kerültek elő, amik a filmben láthatók. Ugyanazok a mondatok hangoztak el egy az egyben, olyan emberek szájából is, akik jól ismerik a filmet. Most is ugyanazt a furcsa bizonytalanságot éljük meg, mert soha semmilyen siker nem egyértelmű.
- Az Off Hollywood érdekes módon Hrabal életrajzi trilógiájára is rímel, ott ugyanis a szerző felesége szájába adja a szavakat, vele mesélteti el az életüket.
- Igen, itt is van egy ilyen csavar, mert lényegében én játszom Szabolcsot, a rendezőt, engem, a hitvest pedig Doma (Szabó Domokos - a szerk.) alakít, de mindketten átformáljuk a figurát olyanra, amilyennek mi látjuk. Ami a vásznon látszik, az nem dokumentáció, hanem fikció, a karakterek több ember tapasztalataiból épülnek fel, jobban meg vannak rágva. Ezek a szituációk nem a realitást mutatják be, de egytől egyig megtörténhetnének.
- Az emberek szakmán belül és kívül szeretnek azzal piszkálódni, hogy ti családi filmeket forgattok, belterjes mozizást folytattok. Ez a film ezekre válaszol? Érdemes egyáltalán komolyan venni ezeket a „rágalmakat”?
- Ez a történet ettől a kérdéstől teljesen független. Az Off Hollywood azért született, mert ebben a pillanatban ez a világ izgat bennünket, tehát nem rágalmakra reflektálunk, hanem arra a mai magyarországi életre, amit mi élünk. Szerintem más emberek is hasonló gondokkal küzdenek: megpróbáltatásokkal, érdektelenséggel, stresszel, szemétkedéssel és így tovább.
- Ez után a szerep után könnyebben veszel majd olyan akadályokat, mint mondjuk egy rádióinterjú?
- Én korábban is igyekeztem saját magamat és a világot időnként kívülről, iróniával szemlélni. Ez egy alapvető hozzáállás, melyet Szabolcs ismertetett meg velem, és ezért nagyon hálás vagyok neki, mert azelőtt nem láttam ki magamból, nem voltam képes más látószögből szemlélni a világot. Nem titok, hogy Szabolcs nagy hatással volt és van rám.
- A filmbéli nagy futás és kiakadás korrekt kórtani bemutatás vagy inkább segélykiáltás?
- Nagyon sok ember él a kirobbanás határán, sokaknak hiányzik egy szelep, ahol ki lehetne engedni a gőzt. Nálunk, színészeknél ez különösen veszélyes, mert naponta saját testünket és agyunkat visszük vásárra, mutogatjuk, ezért napi kockázata van a kibukásnak. A környezetemben sok olyan embert látok, aki tartja magát, tartja magát, de valójában bármelyik pillanatban kiborulhat a bili. És ez így megy nap mint nap. Ez persze egy művész esetében jó is lehet, mert ilyen pillanatokban megváltozik a világ észlelése, és ezt a tudást, állapotot később kamatoztatni lehet.
- A forgatás alatt is voltak hisztik?
- Nem voltak, gyönyörűen dolgoztunk. Mindenki nagyon összekapta magát. Amikor dolgozunk, akkor nem gyűjtünk, hanem megfogalmazunk.
- A filmben a legszebb a futás. Egyébként is rendszeresen futsz, vagy kifejezetten a film kedvéért kezdtél edzeni?
- Régóta napi rendszerességgel futok. A forgatás miatt persze rátettem még egy lapáttal, nem csak a kondi miatt, de mert több mindenre kellett figyelnem: nagyon sok fajta futás létezik, ezért hosszú folyamat volt megtalálni azt, hogy melyik fajta pontosan milyen állapotot fejez ki. A legviccesebb az esti futás volt, mert a forgatáson a fővilágosító egy lámpával a kezében rohant végig előttem, így olyan volt, mintha egy lámpatolvajt üldöznék a budapesti éjszakában...
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek