Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Lecsúszott a Szemle Tarr filmjéről
|
Herendi Gábor, a Magyar Filmszemle Tanácsának elnöke – miután novemberben visszautasította Tarr Béla azon felajánlását, hogy annak legutóbbi műve, A londoni férfi legyen a jövő évi Filmszemle nyitófilmje – mégiscsak a Cannes-ban már vetített alkotást szerette volna nyitófilmnek. Most viszont Tarr mondott nemet.
Tarr Béla rendező és Téni Gábor producer a T.T. Filmműhelytől a következő közleményt hozta nyilvánosságra: 
 
Kedves Barátaink! 
 
Tájékoztatunk Titeket arról, hogy a szerdai nap folyamán Herendi Gábor, a Szemle-tanács elnöke azzal keresett meg minket, hogy mégiscsak A londoni férfi című filmünket szeretnék a Filmszemle nyitófilmjének. 
 
Kérése meglepő volt számunkra, hiszen november elején az erre vonatkozó felajánlásunkat visszautasították. 
 
Ezt erősítette meg minden eddigi nyilatkozatuk is. 
 
Ezért a T.T. Filmműhely úgy döntött, hogy a film bemutatóját – a Filmszemle keretein kívül – január 28-án az Uránia Filmszínházban, a budapesti Francia Intézettel és a magyar forgalmazóval, a Hungarotop Kft-vel közösen rendezi meg. 
 
Ennek megszervezése több hete folyik, így Herendi Gábor ajánlata már késve érkezett. 
 
Sajnáljuk!” 
 
 
A november eleje óta bonyolódó ügyről egyébként már a Variety is cikkezett
 
 
 
(T.T. Filmműhely) 
2007.12.08
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.