Megvan az előzsűri és a zsűri névsora, mégiscsak osztanak majd zsánerfilmes díjat is és újra napirendre tűzik a nyitófilm kérdését is. A 39. Magyar Filmszemlét jövő január 29. és február 5. között rendezik meg.
A Szemle vetítéseinek a Millenáris Teátrum, a Palace Mammut, az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Bem mozi adnak majd otthont. A nyitó- és záróünnepségre a Millenáris Teátrumban kerül sor. A nyitóünnepség keretében kiosztják az életműdíjakat és a Magyar Mozgókép Mestere címet is.
A Szemle-tanács tagjai a producerekkel történő egyeztetés alapján úgy döntöttek, újra napirendre tűzik a nyitófilm kérdését (mint arról korábban az est.hu is beszámolt: a Magyar Filmszemle Tanácsa november közepén visszautasította Tarr Béla azon felajánlását, hogy A londoni férfi című új filmjét versenyen kívül, a Szemle nyitóvetítéseként bocsássák a magyar közönség elé, mondván, nem akarják a meghívottakat filmvetítéssel terhelni).
A november 20-i határidőig 30 játékfilm, 188 nem fikciós film (tudományos ismeretterjesztő, szociográfiai, néprajzi és antropológiai, történelmi dokumentum-, portré- és riportfilm stb.) és 136 kísérleti/kisjátékfilm nevezett a versenyprogramba, emellett 12 játékfilm nevezése futott be a bemutató (azaz a versenyen kívüli) szekcióba.
A magas nevezési számra való tekintettel idén is minden kategóriában előzsűri tesz javaslatot a versenyprogram kialakítására (a Szemlén azonban minden nevezett alkotás vetítésre kerül). A játékfilmes előzsűri tagjai: Gödrös Frigyes, Klöpfler Tibor, Fésős András, Vincze Teréz és Veressné dr. Kozma Ilona. A nem fikciós filmes előzsűri tagjai: Muhi Klára, Pintér Judit, Lakatos Róbert, Kékesi Attila, Kabdebó György és Sós Mária. A kísérleti és kisjátékfilmes előzsűri tagjai: Czabán György, Hartyándi Jenő és Varga Balázs. Kialakult a játékfilmes zsűri összetétele is, a végleges névsor: Maia Morgenstern, Klaus Eder (a FIPRESCI főtitkára), Goda Krisztina, Kende János és Márta István.
Az előző Szemlétől eltérően nem lesz kettős fődíj, a 39. Filmszemle legfőbb elismerése az Arany Orsó-díj. A Szemle-tanács a zsánerfilmek részére azonban alapított egy új díjat, melyet a záróünnepségen a fődíjat megelőzően adnak át, és amit szintén a nemzetközi zsűri ítél oda az arra érdemes alkotásnak. (Nemrégiben nagy port vert fel a hír, hogy a Herendi Gábor vezette Szemle-tanács megszüntette a legjobb műfaji filmet jutalmazó elismerést.)
További újdonság, hogy a Szemle ideje alatt a szekciók versenyprogramjából válogatást mutatnak be öt magyar településen: Esztergomban, Szécsényben, Nyírbátorban, Algyőn és Pápán.
(a 39. Magyar Filmszemle Sajtóirodája)

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek