A dupla DVD ódon hatású borítóképe a 2007-es In Requiem album képanyagából való, de mivel a filmet annak megjelenése előtt egy évvel forgatták, ez az új lemez már nem kerül szóba. A harmincas éveik második felében járó zenészek józanul értékelik indulásukat: saját bevallásuk szerint egyáltalán nem tudtak zenélni, amikor 1988 táján tizenévesként összeálltak Halifaxban egy kis „zajcsinálásra”. Úgy látszik azonban, a tehetség és a megfelelő emberek egymásra találása csodákat tesz, bizonyság erre a siker, amit a gothic metal, illetve dark rock képviselőiként elértek, továbbá az, hogy az alapító tagok közül négyen máig jelen vannak a formációban, csupán a dobos posztján történt (többször is) változás. 
 
Diran Noubar filmje, amelyet a 2007-es Cannes-i Filmfesztivál vásárán mutattak be, az alkotók által is alaposan leértékelt debütálástól (Lost Paradise – 1990) kezdve a kronologikus sorrendbe állított albumokhoz kapcsolódóan beszélteti a tagokat, illetve pályatársakat (például a My Dying Bride, a Celtic Frost vagy a Kreator képviselőit) – túlnyomórészt patinás angol pubok belsőiben, sűrű poháremelgetés közben. Különösen Greg Mackintosh szólógitáros-zeneszerző és Aaron Aedy ritmusgitáros nyilatkoznak mélyenszántóan, nagyobb összefüggéseket megvilágítva, míg Nick Holmes énekes és Steve Edmondson basszusgitáros inkább csak személyes benyomásaikkal színezik a történetet. Persze, már amennyit megértünk belőle, ugyanis azon túl, hogy még angol felirat sem választható az interjúkhoz, a hangminőség is szerény, helyenként egyenesen az adásképtelenség határát súrolja, ami nem meglepő, tekintve, hogy szemmel láthatóan amatőr szintű kamerával készültek az interjúk. 
 
A vágásban azért mutat Noubar pár szellemes fogást, ami nagyon feldobja a produkciót, a lényeg azonban az, hogy a megszólalók lelkesek, és a szűkebben vett témán – a Paradise Lost zenei pályáján – túl a metálról általában is tesznek elgondolkodtató megállapításokat. Különösen a metálsajtóban máig támadott 1999-2001 közti PL-pályaszakasz, a zenekar ellágyult, szintetizátoros korszaka kapcsán, amikor tagok még hajuk rövidre vágásával is tetézték a felháborodást – hiába, zenei skatulyák között is nehéz az átmenet. 
 
A zenei illusztráció viszonylag kevés, többnyire egy nagyobb klubban (valószínűleg 2006-ban) rögzített koncertfelvétel igen rövid részletei – itt a szavaké a főszerep. A Paradise Lost zenéjének erejét e kiadvány alapján nehéz megérezni, ezért inkább tekintsük ezt a DVD-t afféle extrának koncertélményeink és a lemezek mellé! 
QQQ 
 
 
EXTRÁK:  
 
Diran Noubar rendező audiokommentárja (ami igazából sokat nem ad hozzá a produkcióhoz) ugyanúgy csak az angolul haladó szinten értő nézőkhöz szól, miként a film. A dokumentumfilm 53 perces változata mellett az első korongon egy 80 perces, még több interjúrészlettel és egy-két zenei bejátszással gazdagabb verziót is láthatunk Director's Cut alcímmel. A második lemezen a Greg Mackintosh-sal készült riportokat vágatlanul is láthatjuk (hosszabb, mint a Director's Cut!), és ugyanígy vágatlanul megkapjuk azokat az interjúkat is, amelyeket Barney Greenway (a Napalm Death frontembere) és Cristina Scabbia (a Lacuna Coil énekesnője) adott. A Paradise Lost 2006-os görögországi látogatásának idejéből láthatunk egy rövidke felvételt a színpadi próbáról, illetve egy kis backstage-életképet. A második korongon a legérdekesebb az a 21 perces filmecske, ahol Aaron Aedy sztorizgat az általa összegyűjtött PL-emléktárgyak bemutatása közben. 
QQQQ 
 
2007  Hossz: 53 perc  Kiadó: EMI  Hang: angol sztereó