A 2005-ös The Invisible Invasion vegyes fogadtatása után a hattagú formáció lelkesedése alaposan megcsappant, Bill Ryder-Jones gitáros ki is szállt a zenekarból, James Skelly frontember és maradék társai pedig komolyan elgondolkodtak a feloszláson is. A hullámvölgy bő egy évig húzódott, Ryder-Jones visszatérése után azonban sikerült rendezni a sorokat, és a Roots & Echoes felvételeinek már ismét teljes fegyverzetben vágott neki a kollektíva. A munkához ráadásul nem várt segítséget is kaptak: a Coral munkásságát igen nagyra tartó Oasis-vezér, Noel Gallagher ingyen és bérmentve felajánlotta saját stúdióját, Skellyék pedig nem haboztak kihasználni az adódó lehetőséget.  
 
A Roots & Echoes egy tudatosan változtatni akaró zenekar lemeze. A még mindig csak húszas éveik közepén járó tagok úgy érezték, érettebbek, felnőttebbek lettek az elmúlt évek alatt, és ehhez igazodnia kell a zenéjüknek is. A debütáló album pszichedelikus vadhajtásait tudatosan megnyirbálták, s bár a finom pszichedélia továbbra is fontos komponense a daloknak, szinte teljesen felhagytak az ifjonti hév szülte szétcsúszott, elszállós kompozíciókkal. A hatvanas évekből merített hatások egy fokkal még erősebbek, mint a korábbi lemezek esetében, ugyanakkor kevésbé szerteágazók is: a letisztult, egyszerű szerzemények és a fülbemászó melódiák dominálnak, amelyek már nem Captain Beefheart, hanem inkább a Love együttes munkásságát idézik. A hangulatok is változtak: az 2005-ös The Invisible Invasion sötét, borongós zenei világa után ezúttal még a legmelankolikusabb dalok is vidámabb, élénkebb árnyalatot kaptak.  
 
Az albumot nyitó – és a beharangozó kislemezre is kimásolt – Who’s Gonna Find Me blues-rockjával és a Remember Me kvázi matrózdalával a zenekar még visszakacsint korai időszakára, de a soul beütésű Put The Sun Back megkapó melódiája, az együtténeklős Jacqueline (a második kislemezdal) elbűvölő slágeressége és a bánatos Fireflies lebegése már egy erősen megreformált zenekart mutat, és onnantól már csak pillanatokra (igaz, ezek nagyon erős pillanatok) köszön vissza a vadóc, kiszámíthatatlan Coral. A debütáló lemez energikus frissességét hiába kérnénk számon a fiúkon (ennek elvesztését betudhatjuk a felnőtté válás áraként), a minőség viszont semmivel sem gyengült – és ez megfelelő kárpótlás a változásokért cserébe.