Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Öngyilkos lett Cruise zsarolója
|
Holtan találták arizonai otthonában azt a férfit, aki több mint 1 millió dollárt próbált kizsarolni Tom Cruise-ból.
A phoenixi David Hans Schmidt a nyomozás szerint egyértelműen öngyilkosságot követett el. A 47 éves férfi két évi börtönre számíthatott, amiért Tom Cruise és Katie Holmes tavaly Olaszországban tartott esküvőjéről származó lopott fotókért próbált pénzt követelni a színésztől. 
 
Schmidtet egyébként házi őrizetben tartották a következő, október 11-én tartandó tárgyalásig, ahol kimondták volna bűnösségét az ügyben. A férfinak a Los Angeles-i bíróságon augusztusban kötött vádalku szerint egyúttal 250 ezer dolláros bírságot is kellett volna fizetnie. 
 
Schmidt ügyvédje – aki szerint egyébként ügyfele nagyon kedves ember volt – a zsaroló próbára bocsátását (azaz büntetésének felfüggesztését) akarta kérvényezni. A rendőrség szerint a férfira egy elektronikus nyomkövetőt helyeztek, amivel rendszeresen be kellett jelentkeznie egy rendőrőrsön – ezt azonban pénteken elmulasztotta megtenni. Holttestét aznap délután találták meg. 
 
Schmidtet júliusban tartóztatták le, miután a férfi vádlott-társa az esemény hivatalos fotósától megszerezte a Cruise–Holmes-esküvő képeit. A zsaroló – aki korábban is foglalkozott már hírességekről készült fotók és videók adásvételével – a vádak szerint több alkalommal is felvette a kapcsolatot Tom Cruise szóvivőivel és PR-osaival, akiket azzal fenyegetett meg, eladja a fényképeket a fekete piacon, amennyiben nem kap 1,35 millió, de legalább 1,25 millió dollárt. 
 
Schmidtnek korábban is voltak már hasonló ügyei: megpróbálta eladni Paris Hilton fotóit és naplóját, míg a korcsolyázó Tonya Harding nászéjszakáján készült videofelvételt a hírek szerint sikerült is pénzzé tennie. 
 
 
 
(bbc.co.uk) 
2007.10.02
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.