Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Hamarosan indul a Moziünnep
|
Augusztus 30., csütörtök és szeptember 2., vasárnap között – immár negyedik alkalommal – idén is lesz Moziünnep, mikor is Magyarország szinte összes mozija tárt kapukkal várja a filmek szerelmeseit.
44 településen négy nap alatt több mint 200 film pereg majd, több mint 289 vászonra vetítve, maximum 360 forintos jegyáron. Idén a korábbi évekhez képest is színesebb kínálattal, még több kiegészítő programmal várják a közönséget a hazai filmszínházak. 
 
A Moziünnep alatt az előzetes hírekkel szemben hat helyett öt premier- és kilenc premier előtti filmet nézhetnek meg az érdeklődők, köztük négy hazai alkotást. A napokban derült ki, hogy Kamondi Zoltán Dolinája és Tóth Tamás Farkas című filmje mellett Fliegauf Benedek új alkotása, a Tejút, valamint Novák Erik rendezésében a Zuhanórepülés szintén bemutatkoznak a Moziünnepen.  
 
Európában először Tarantino és Rodriguez új filmjét, a Grindhouse-t a Moziünnep alatt láthatja majd teljes terjedelmében, együtt a közönség, illetve a nagy érdeklődésre számot tartó Next című thrillernek Nicolas Cage főszereplésével is lesz egy premier előtti vetítése. 
 
Idén a Moziünnep díszvendége Jirí Menzel, aki Bohumil Hrabal keserédes regénye alapján készült filmje, az Őfelsége pincére voltam premier előtti bemutatójára utazik Budapestre. Vele a közönség augusztus 30-án, 20 órakor találkozhat a Művész moziban, míg Kamondi Zoltán rendezővel, Melis László zeneszerzővel és a főszereplővel, Molnár Piroskával a Dolina-közönségtalálkozón augusztus 31-én, 21 órakor szintén a Művész moziban, a Zuhanórepülés két főszereplőjével, Nagy Zsolttal és Törköly Leventével pedig szeptember 1-jén, 20.30-kor a Palace Westendben találkozhatunk. 
 
A hagyományoknak megfelelően a vetítéseken és közönségtalálkozókon túl idén is számos egyéb meglepetés színesíti majd a programot: Szegeden fotópályázatot hirdetnek a Moziünnep alkalmából, Miskolcra látogat Báron György filmesztéta, Budapesten az Odeon és a Corvin moziban be lehet kukkantani a gépházba, illetve az ASVA is szervez egy kerekasztal-beszélgetést Kalózok és filmesek címmel Árpa Attila és Herendi Gábor részvételével az Uránia Kávéházban augusztus 31-én, 11 órakor. 
 
Minden eddiginél több „Felkonf”-ot hallhatnak majd a nézők: Réz András Terry Gilliam új filmjét, a Tidelandet vezeti fel, Eszenyi Enikő a Dolinát, Epres Attila a Vaskabátokat (melynek egyik szinkronhangja), Beleznay Endre a Hajlakkot, a L'ecsót és A Simpson családot, míg Dombóvári Vanda az Igen, akarom? című francia romantikus filmvígjátékot, mely a Moziünnepen kerül a mozikba. 
 
Sztárjegyszedőkből is lesz bőven: a Moziünnep nagykövetein – Cseh Lászlón, Kamarás Ivánon és Gönczi Gáboron – kívül Lajtai Kati, a Crystal énekesnője, az Animal Cannibals, Schell Judit, Elek Ferenc, Kovács Lázár, Bruckmann Balázs és Réti Barnabás a Barátok köztből, Oroszlán Szonja és Szabó Győző (hogy csak néhányat említsünk az ismert arcok közül) mind ott lesznek a Moziünnepen. 
 
A Moziünnep látogatottsága az indulás óta folyamatos növekedést mutat. Az elmúlt három évben összesen több mint egymilliós közönsége volt országosan a rendezvénysorozatnak. További részletek a Moziünnep filmjeiről és meglepetéseiről a www.moziunnep.hu oldalon találhatók. 
 
 
 
(moziunnep.hu) 
2007.08.29
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.