Amikor a Pearl Jam a 2000-es Binaural című lemez turnéjának összes állomását megjelentette dupla kiszerelésű, purista papírtokba csomagolt CD-ken (lásd: #29 - Atlanta Georgia), akkor már bőven a szokásokra fittyet hányó nagy amerikai rockzenekar szerepét töltötte be. Az a 72 kiadvány azonban nem egyszeri gesztus volt: a 2002-es Riot Act turnéjáról is megjelent nyolc különböző koncert teljes lenyomata – naná, hogy a zenekar tökéletesen tisztában van azzal, hogy példamutatóan lelkes közönségbázisa amúgy is megvenné a kalózkiadványokat. A sor azóta is folytatódik: 2004-ben egy döntően akusztikus segélykoncert anyaga látott napvilágot (Benaroya Hall: 22nd October 2003), 2006-ban pedig egy független lemezboltokat segítő koncert-EP, a legnagyobb seattle-i független lemezboltban felvett és csak független kereskedőknél árusított Live At Easy Street (Dead Kennedys-, X- és The Avengers-feldolgozásokkal). 
 
A Live At The Gorge 05/06 három koncert teljes anyagát tartalmazza, hét CD-n kereken 100 dalt, közel nyolcórás játékidővel. Mindhárom fellépést a Seattle-hez közeli 500 lelkes George falucskában rögzítették, melynek egyik érdekessége a mókás neve (az államot ugyebár Washingtonnak nevezik, így a településnév az állammal egybeolvasva az első amerikai elnök nevét adja ki), másik pedig a gyönyörű fekvésű, 20 ezer főt befogadni képes Gorge Amphitheatre, mely az Egyesült Államok egyik leghíresebb szabadtéri koncerthelyszíne. A minimalista-művészi csomagolású doboz három háromfelé hajtható papírtokban rejti a fellépések anyagait: a 2005. szeptember elsején adott 37 számos koncert csak három CD-n fért el, a 2006. július 22-23-án rögzített másik két koncert pedig két-két lemezen szolgál maximalista műsorral.
 
A kiadvány természetesen a Pearl Jam rajongói „kemény magját” szólíthatja meg elsősorban, azt viszont a zenekart kevésbé ismerők számára is nyilvánvalóvá kell tenni, hogy itt egy olyan életmű keresztmetszete hallható, mely már simán a legnagyobbak közé jogosítja ezt az öt végtelenül szerény és szimpatikus zenészt. A kemény mag számára lázba hozó csemege lehet, hogy egy Ramones-dallal nyit a kiadvány (I Believe In Miracles), felhangzik mindegyik szokásos záró-feldolgozás (a Who-féle Baba O’Riley, illetve Neil Youngtól a Fuckin’ Up és Rockin' In The Free World), akadnak további átdolgozások (Jimi Hendrixtől, Tom Pettytől, illetve Stone Gossard gitáros és Jeff Ament basszista néhai együttesétől, a Mother Love Bone-tól), ritkaságok, gyöngyszemek, eltérő verziók (köztük sok a Lost Dogs ritkasággyűjteményről lehet ismerős), és alig van átfedés az egyes koncertek között. A Pearl Jam-életművet kevésbé ismerők számára pedig csak annyit mondhatunk, hogy az azért jelent valamit, ha egy zenekarral való ismerkedéshez egy ilyen különben remekül szóló monumentális koncertkiadványt is bátran tudunk ajánlani.