Egy átlagos magyar fiatal sok fantasztikus négyessel találkozott már életében, a teljesség igénye nélkül például: fizikából, kémiából, biológiából vagy történelemből.
A nyári szünet azonban más kalandokat ígér és az iskolainál is fantasztikusabb négyeseket. Itt van rögtön a kozmikus baleset következtében szuperképességekkel megáldott, a világ népességének legnagyobb szerencséjére mindig a Jó Ügy mellett elkötelezett kis csapat, akik a Stan Lee-féle képregényfüzetek sikere után már a filmvásznon is másodszor mentik meg a Földet a gonosz dr. Doomtól.
Mint minden valamirevaló vihar előtt, most is minden a legnagyobb rendben zajlik: Reed (Ioan Gruffudd - Arthur király) és Sue (Jessica Alba - Honey, Sin City) éppen kimondaná a boldogító igent, amikor feltűnik a gátlástalan és pusztító Ezüst Utazó, aki a Terminátor 2. T-1000-es modellje után a filmtörténet leghiganyszerűbb aszexuális filmgonosza, és a vágók áldozatos munkájának köszönhetően kevesebb látszik a fenekéből, mint Bujtor Csöpi izmaiból egy átlagos balatoni kalandfilmben. És ez még semmi: az Ezüst Utazó a Galactus nevű intergalaktikus rosszakaró szolgálatában áll, feladata bolygónk romba döntése, ráadásul a jelek szerint dr. Doommal is van egy kisebb megállapodása.
Szerencsére Hollywoodban is megtanulták már a magyar mondást („A remény hal meg utoljára”), így hőseink mindent bevetnek, hogy megmentsék a Földet, a szerelmüket, és szórakoztassák a pótvizsgára készülő fantasztikus magyar nebulókat.

Fantastic Four: Rise of the Silver Surfer
amerikai-német kalandfilm, 92 perc, 2007
Stan Lee hősies négyesének újabb kalandja, melynek során egy szemtelenül sebes higanyszerű rémtől mentik meg bolygónkat.
rendező:
Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2007. július 19.
Bemutató: 2007. július 19.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek