Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Brüsszeli filmdíj az Iszkának
|
Bollók Csaba Iszka utazása című filmjéért Varga Mária és Rózsika nyerte el a legjobb színészi alakítás díját Belgium első számú filmfesztiválján.
Ötödik alkalommal rendezték meg a belga fővárosban az európai filmek seregszemléjét július első hetében. A Belgium első számú filmfesztiváljaként számon tartott brüsszeli mustra szombat esti záróünnepségén Varga Mária és Rózsika kapta meg a legjobb színészi alakítás díját az Iszka utazása című film főszerepéért. A nemzetközi elismerést Varga Rózsika személyesen vette át Brüsszelben Bollók Csaba rendező és Csere Ágnes, a film producere kíséretében. 
 
A testvérpár Bollók filmjében a Déli-Kárpátok bányavidékén élő utcagyerekek szerepében látható, a film története saját, személyes sorsukhoz és mindennapjaikhoz nagyon közel áll. Mária és Rózsika az Iszka utazásában játszottak először. A 38. Magyar Filmszemle fődíjas alkotása – melyet közel négy év előkészítő munka előzött meg – a rendező és Varga Mária véletlen találkozásának köszönhetően született meg. 
 
„A vetítések után érezhető volt, hogy a közönséget rabul ejtette Mária és Rózsika kettőse. Ma este kiderült, hogy a zsűrit is. Azért is értékes ez a díj, mert a nemzetközi zsűri főleg színészekből állt” – nyilatkozta a díjról az Iszka utazásának rendezője, Bollók Csaba.
 
A brüsszeli fesztivál idei versenyprogramjába tizennégy európai film kapott meghívást, a zsűri mindössze két díj sorsáról dönthetett. A fesztivál díszvendégei között volt az európai szerzői film több meghatározó alakja, többek között a cannes-i Arany Pálma-nyertes Dardenne fivérek. 
 
 
 
(Magyar Filmunió) 
2007.07.09
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.