Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Palcsó Tamás Cannes-ban
|
Világsztárok között fesztiválozik az egykori Megasztáros, aki az 56 csepp vér című rockmusicalt képviseli Cannes-ban, melyet május 22-én délután mutatnak be a nemzetközi filmes mustrán.
A 12 napig tartó filmfesztiválra Palcsó pár nap múlva utazik, de már számolja visszafelé az órákat, s közben töpreng, mit is kellene felvennie egy ilyen rangos eseményre. 
 
Bokor Attila filmjét, az 56 csepp vér című rockmusicalt május 22-én délután mutatják be a cannes-i Fesztiválpalotában. Az előzetes jegyrendelések alapján már lehet tudni, hogy másfél héttel a vetítés előtt betelt a Le Rins nevű vetítőterem – akkora az érdeklődés. 
 
„A franciaországi forgalmazó rendezte ezt a versenyen kívüli bemutatót. Mivel a Cannes-i Filmfesztivál egyben úgynevezett vásár is, ezért autóval kell mennünk, hogy a standunk kellékeit tudjuk szállítani” – büszkélkedett a film producere, Nagy Endre, aki kedd hajnalban már útnak is indult a dél-franciaországi városba. 
 
„Nem lesz mesés, pihentető nyaralás az elkövetkezendő egy hét, ugyanis tárgyalásról vacsorára, üzleti ebédről partikra fogunk rohangálni. Nem titkolt célunk ugyanis, hogy találjunk egy világforgalmazót az 56 csepp vérnek, s hogy koprodukciós partnert találjunk következő filmünkhöz. Azért reméljük, hogy egy-egy jó kis kocsmázós este is belefér majd a programba, s halkan jegyzem meg, hogy mindig itt születnek meg a legjobb üzletek”– nevetett Bokor Attila, a film rendezője. 
 
Mindeközben Palcsó Tamásnak más dolga sem lesz, minthogy kiszolgálja a kíváncsiskodó helyi sajtót, s süttesse magát a dél-francia napon. „Csak bízni tudunk abban, hogy Tamás felkelti majd a helyi média érdeklődését, ezzel is még nagyobb visszhangot adva a cannes-i bemutatónak” – mondta a rendező. 
 
„Őszintén bevallom, nagyon izgulok. Azon túl, hogy hatalmas büszkeség, hogy én képviselhetem a film szereplőit, Cannes-ban köztudottan nyüzsögnek a világsztárok, s nem tudom, milyen érzés lesz megpillantani mondjuk Quentin Tarantinót vagy Monica Belluccit” – tette hozzá a film énekes-színész sztárja, Palcsó. 
 
 
A Pesti Est filmkritikusa, csmozi a 60. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál vendégeként blogján tudósítja a kedves érdeklődőket, elemzi a filmeket és rántja le a lepleket a Croisette történéseiről! 
 
 
 
(RedLemon Media) 
2007.05.18
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.