A gyűjteményen a jól ismert nevek mellett találunk néhány új versenyzőt is, és nem egy esetben pont ők viszik a prímet. Már rögtön a lemezt nyitó I’Cant See Nobody-t egy újonc, bizonyos Daniel Y. vette kezelésbe, és egy igen kellemes triphop darabot gyártott belőle. Egyet ugorva a nagy sláger, a Funkier Than A Mosquito’s Tweeter jön Jazeem remixében, aki szintén nem egy ismert figura, viszont amit itt az ütősök és a funk kapcsolatáról elénk tár, az mindenképp főhajtást kíván. A lemezről a Groovefinder remixe volt az első kislemezszám, nevezetesen a Hair egyik betétdalának, az Ain’t Got No – I Got Life-nak a Nina Simone-féle verziójából készült eszement partizene (a Groovefinder általában elég unalmas house muzsikákkal büntet, de ez a munkájuk a 2006-os év egyik legnagyobb dobása volt, minden jobb buliban előfordult, nem csoda hogy ide is felkerült). A Save Me-t választó Coldcut úgy kezdi a remixét, mintha legalábbis a Prodigy akarna lesújtani, de az agresszív kezdésből egy furcsán építkező house bomlik ki. Tony Humphries és Francois K. már jóval egyértelműbb, de rájuk jellemző house-t hoznak – a Here Comes The Sun című Beatles-feldolgozást átdolgozó Francois K. egészen zseniális, szokás szerint. Kiemelkedő még Mocean Worker nu jazz mixe (Go To Hell – Mowo Remix), DJ Wally downtempja a My Man's Gone Now-ból, és természetesen Nickodemus, az O-o-h Child átdolgozásával. Az igazán meglepő Robbie Williams turné-DJ-jének, Chris Cocónak a Stadium Rocker Remixe az énekesnő To Love Somebody című Bee Gees-feldolgozásából, ami kábé olyan lett, mint egy nyolcvanas évekbeli Queen-himnusz. Nina hangja igazán jól passzol mindegyik számhoz, a legtöbbről nehéz lenne ismeretlenül megállapítani, hogy remix. A hasonló próbálkozások között ez a remixlemez mindenképpen az egyik legjobban kivitelezett, simán el lehet hallgatgatni többször egymás után az albumot, van benne lélek.