A cigánykultúra franciaországi nagykövete az 1998-as Gadjo Dilo után ismét a keleti végekre tévedt, és - ki tudja hányadszor - beleszeretett a romániai cigányok zenével, itallal, szerelemmel és hőbörgéssel átitatott világába.
Tony Gatlif rendező a cigány életérzés európai megnyilvánulásainak kutatásakor előszeretettel utazik - uniós szemmel nézve - egzotikus tájakra, és utaztatja nemcsak a szereplőit, de a nézőt is. Gatlif és „hívei” három éve Algériában jártak a Cannes-ban rendezői díjat nyert Exiles történetével, most pedig Erdélybe utaztak, mely Boratnak köszönhetően a világnépesség jelentős részének Kazahsztánt juttatja eszébe, nekünk azonban Bem apót, Adyt, a fehér farmert divatba hozó csángókat, Sütő András kivert szemét, és persze a pálinkát. A fentiek közül Gatlif egyedül a pálinkát találta említésre érdemesnek.
Történetünk hőse a belevaló párizsi Zingarina (Asia Argento), aki barátnőjével (Amira Casar) érkezik Erdélybe, hogy megkeresse a benne pislogó magzat muzsikus apját. Mivel azonban az apuka nem hatódik meg a hírtől, a lány kicsit becsavarodik, és megkezdődik a zenés-táncos-folklorisztikus átváltozás, melynek során Zingarina beleszeret egy borostás képű seftesbe, és együtt indítják be a szentimentális földút-moviet. Gatlif láthatóan a Marson, de minimum egy szafaribúcsúban érzi magát a soknemzetiségű Erdélyt járva, és olyan nagyon igyekszik minél több embert és tájat bemutatni, hogy az érzések lassan a történet fölébe kerekednek.
Utazási irodának rég volt ilyen kedvező ajánlata, nem érdemes tehát kihagyni az erdélyi kiruccanást, különösen azért, mert a gyöngyhangú Palya Bea is elénekel egy-két nótát, és meghimbálja szép (...) mosolyát!

Transylvania
angol-francia-román filmdráma, 103 perc, 2006
A francia Zingarina Erdélybe utazik muzsikus szerelme után, aki teherbe ejtette őt, majd szó nélkül elhagyta. A lány rendesen belekóstol az életbe, kicsit megkattan, és beleszeret egy belevaló csencselőbe – meg persze Palya Bea gyönyörű énekhangjába.
rendező:
Forgalmazza: Budapest Film
Bemutató: 2007. május 10.
Bemutató: 2007. május 10.
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek