A WAMP-ot, vagyis a Wasárnapi Művészpiacot londoni és New York-i mintára hozta létre az Aquanauta divattervező csoport és Matheidesz Réka közgazdász-manager. Az alulról szerveződő, non-profit kezdeményezés az iparművészek számára kívánt fórumot biztosítani. A piacon ötvösök, grafikusok, textilesek, keramikusok, üvegesek, játékkészítők, virágkötők és cukrászok is helyet kaphatnak. A kiállítókat beküldött referencia anyagaik alapján a szervezők választják ki. Az április 22-i piacnak azonban különleges tematikája volt: a Föld Napján a WAMP a szokásos kiállítók mellé a recycling, vagyis az újrahasznosítás és a re-design jegyében hívott meg alkotókat az Erzsébet tér egykori buszpályaudvarára, a Gödör Klub lépcsője elé.

Sokáig azt gondoltam, a recyclingnak nagyanyám a legnagyobb mestere, aki tejeszacskóba bablevest, Bipes flakonba kovászosuborkát, teásdobozba almás pitét csomagol. De a hulladék iparosai lassan lekörözik a nagyit. Régen a múzeumok a szemétre dobták időszaki kiállításaik óriásmolinóit, ma már azonban leleményes ifjú iparművészek csapnak le Miró, Picasso vagy El Greco gigantikus hirdetéseire, hogy elnyűhetetlen táskát és pénztárcát varrjanak a legszebb részekből. És a lehasznált kerékpárok sem a roncstelepen vagy folyók fenekén végzik újabban: a megkopott bicikligumiból kígyóbőrt megszégyenítő öv, a rossz kerékagyból tetszetős mécsestartó, a meghajlott aluvázból jól szelelő hasispipa készül. De találni itt fülbevalót sörösdobozból, táskát bakelitlemezből, meg vasszoborrá kovácsolt kerti szerszámokat. A kedvencem mégis az a srác, aki már tíz éve gyűjti az oldschool számítógépeket, pár éve pedig eszébe ötlött, hogy a hulladékkal is lehetne valamit kezdeni, így vágott bele a klaviatúra-fülbevaló és -kitűző bizniszbe, mondanom sem kell, hatalmas sikerrel. Ezt nevezem re-designnak!

De ez itt mind üzlet, korunk divatos és hasznos eszméjével, a recyclinggal hímzett bőrbugyelláris. Az igazi népnevelés a Gödör előtti napsütötte placcon folyik, ahol a Cellux Csoport tart hulladékjátszóházat a gyerekeknek. Három iparművész és egy pszichológus ragadt össze azzal a céllal, hogy körülöttünk termelődő hulladékokat adva a gyerekek kezébe, beültessék a környezettudatosság bogarát a piciny fülekbe. Így lesz a régi újságok kivágott képeiből fantáziaállatokkal népesített sziget, a tejes dobozokból csillogó lovagi páncél, a PET-palackból varázsfülbevaló, játék közben pedig a gyerekek megtanulják, hogy nem a márka a fontos, szép dolgokat minimális anyagköltségen bárki tud magának csinálni. Aki pedig mesterfokra viszi a hulladékdesignt, az pár év múlva már fent árulhatja portékáját a többi iparművész között.  

 

Visszatérek a piacra. A hosszú vásársor nagyobbik felén a szokásos kiállítók standjai kaptak helyet. Az egyedi kalapokkal, táskákkal, ékszerekkel, használati-és dísztárgyakkal, funkciótlan csecsebecsékkel telepakolt asztalok között spanyol, olasz, francia és német nők csemegéznek, a közös nyelv pedig a design, amit Európában már igen jól beszélnek, csak mi nem vettük meg még a szótárat. Ha tudni akarjuk, hogyan beszélnek ma ezen a nyelven a fiatal magyar iparművészek, itt rendes kis design-Bábelbe csöppenhetünk. Ne a karácsonykor vagy augusztus 20-án megszokott utcai zsibvásárra gondoljunk, ahol mindenki ugyanazt a tízféle ajándék kacatot árulja. Itt minden művész vagy galériás egyedi portékával áll ki a standja mögé.

 

Ez egy más világ, mint akár pár lépéssel arrébb, az Andrássy úton, a Nyugatinál vagy a Váci utcában, ahol a csillogó kirakatok egyenruhákat, kényelmetlen bútorokat, hivalkodó ékszereket kínálnak (Tisztelet a kivételnek!). Az embernek az az érzése, ahogy sétál itt az asztalok között, mintha hosszú idő után először szólítaná néven valaki, mintha a szellemkastélyszerű Corvin áruház és a taszítóan lélektelen plázák vásárlóközönsége után végre neki is meg lenne a saját helye. Ezzel az érzéssel, úgy látszik, nem vagyok egyedül, újabban a WAMP-on 4-5 ezren is megfordulnak. Az egyik fotóművész-stand eladója így fogalmaz a vásárlóközönségről: – A magyarok éppúgy érdeklődőek, mint a külföldiek, de egy külföldinek sokkal nagyobb a vásárlóereje, hiszen tudja, hogy az ilyen színvonalú design-termékek külföldön jóval többe kerülnek. Nálunk sajnos még mindig luxuscikknek számít a design. A magyar vizuális kultúrának évtizedes lemaradásai vannak mondjuk a franciával vagy akár más kelet-európai országokéval szemben, de lassan talán kezdünk felzárkózni.

 

Ennek a felzárkózásnak legfőbb bizonyítéka, hogy délutánra már rendes kis vásárlósereg gyűlik össze a muzsikától és vásári forgatagtól hangos egykori buszpályaudvaron. Valaki csak erre tévedt és itt ragadt, de olyanok is vannak, akik céltudatosan érkeztek a vásárra, a Pucc négytagú divattervező-csapat elrajzolt plüssfigurái, a Cangira színes bringástáskái, a Forma Galéria szórakoztató hasztalanjai vagy épp a Zipbag „lebomló” zipzártáskái miatt.

 

A vásár bővelkedik remek ajándéktárgyakban, de mégis a legerősebb vonalat a „ruhások” képviselik. Az öttagú divattervező-csapat, a tavaly Formatervezői Díjat nyert Bodza is gazdag választékkal érkezett. Az öt lány, mint a legtöbb hasonló csoport, még az Iparművészeti Egyetemen állt össze, és azóta is jól kiegészítik egymást. – "Mindenki mást szeret csinálni a csapatban, hiszen mindannyian más-más egyéniségek vagyunk, és ettől a kínálatunk is színesedik" – magyarázza egyikük a csapatmunka előnyeit. A Bodza ruhái valóban különleges darabok, jól ötvözik a textiltervező, kötős és szitanyomásos technikákat. Más kérdés, hogy ma egy iparművésznek sem egyedül, sem csapatban nincs sok esélye a kiugrásra. – "Mindenki azt kérdezi tőlünk, van-e boltunk, ahol legközelebb vásárolhatna, de Budapesten ez szinte kivitelezhetetlen a magas bérletidíjak miatt. Ezért inkább, ha nyílik egy új iparművészbolt, oda próbálunk bejuttatni a ruháinkat" – vázolja a helyzetet az egyik Bodzás lány.

 

Márcsak ezért is fontos kezdeményezés a WAMP. A nap végén a vásár egyik főszervezőjét, Matheidesz Rékát kérdezem a piac fontosságáról: – A WAMP-ot azért hoztuk létre, mert úgy gondoljuk, hogy a szakmai szervezetek mellett szükség van alulról szerveződő kezdeményezésekre is, melyek támogatják a modern iparművészeket, és lehetőséget nyújtanak nekik a közös bemutatkozásra. A magyar iparművészek igazán nyitott szelleműek, csak nagyon elszórtan vannak jelen Magyarországon, és nincs egy olyan fórum, ahol közösen megmutathatnák magukat. Kezdeményezésünkkel közelebb akarjuk hozni az emberekhez a designt, mert úgy érezzük, hogy a legtöbb embernek megközelíthetetlen, távoli világnak tűnik csupán a modern iparművészet. Ezért olyan kiállítókat gyűjtünk össze, akik fiatalos, modern és innovatív darabokkal tudják képviselni a mai magyar iparművészetet. A következő lépés az, hogy több helyszínen is elindítsuk a WAMP-ot, később pedig külföldre, először is Brüsszelbe akarjuk eljuttatni a piacot, ahol a magyar design végre egységesen meg tud majd jelenni.